Karrier

Ennél még Varga Irén is jobb – Ezt gondolják az emberek Kulcsár Edina daláról

Létrehozva: 2022.01.26.

Módosítva: 2022.01.26.

Milliós lejátszás, kemény beszólások, letiltott kommentek: így lehet összefoglalni a volt szépségkirálynő szakítós klipjét.

Forrás: YouTube

Mozgalmas volt Kulcsár Edina utóbbi két hete. Miután sokáig arról beszéltek párjával, hogy igyekeznek megmenteni szerelmüket, január közepén közepén egyszer csak bejelentették: vége a kapcsolatuknak. Mindez egy pénteki napon történt, hétfőn pedig már Edina arról posztolt: van az életében egy másik férfi, a rapper G.w.M. Újabb egy héttel később, most hétfőn már bárki meghallgathatta-megnézhette, miként énekli ki magából Edina a válást. Ráadásul Csuti elmondása szerint ő maga is rengetegszer hallotta, sőt, feleségével együtt énekelgette az Egyetlen szó című szerzeményt, de

nem gondolta, hogy róla szól.

Így értünk el a dalhoz, ami ha nem is példátlan, de mindenesetre megdöbbentő és elismerésre méltó siker: másfél nap alatt több mint egymillió megtekintést hozott össze a YouTube-on. (Összehasonlításképp: Majka legutóbbi, saját csatornáján megjelent klipje, az Agárdi Szilvivel közös Hajnali Fény például 1,6 millión áll 7 hónap után, Tóth Andi legutóbbi saját csatornás dala, a Nincs ő, nem fáj két hónap alatt szedett össze 1,5 millió megtekintést.)

Ugyanakkor élnénk a gyanúperrel: a siker nem egyedül, illetve nem feltétlenül magának a dalnak, sokkal inkább a Kulcsár Edina körüli érdeklődésnek köszönhető.

Letiltott kommentek

Most akkor tetszik az embereknek Edina bemutatkozó szóló dala vagy sem? Nehéz megmondani, ugyanis a szakítás óta a modell-influenszer minden csatornáján le van tiltva a kommentlehetőség, így a klip alatt is, emellett ugyan rá lehet nyomni a nemtetszést kifejező, lefele mutató ujjacskára, azonban a dislike-ok számát nem mutatja a YouTube. (Ez utóbbi egyébként a videómegosztó oldal döntése. Ugyanakkor a 24.hu szerint, akik egy külső bővítménnyel ellenőrizték ez utóbbi számot, egy nap után a nem túl hízelgő mutató 13 ezren állt.)

Maradtak az Edina oldalától független posztok alatti kommentek. Ezekbe vetettük bele magunkat, hogy kiderítsük: akkor most mi is az általános vélemény az Egyetlen szóról?

Ha Varga Irénnek bejött...

Nos, a különböző, a dallal foglalkozó kommentek eléggé egységesek: gyakorlatilag nagyítóval kell keresni benne azokat a hozzászólásokat, amik pozitív hangnemben szólnak Edina produkciójáról. A legtöbb elismerés egy-egy elvétve feltűnű "tetszik"-ben és mosolygós fejecskében merül ki, míg a kritikus hangok gyakorlatilag egymást érik.

Csak egy-kettő a kommentrengetegből

– Ha ez szerintetek dal, akkor itt vége a zeneiparnak. A kutyám ugatása sokkal ritmusosabb – írja az egyik kritikus.

– Meghallgattam. Sosem írok véleményt a tények ismerete nélkül. Szerintem ti ne hallgassátok meg! – olvasható egy figyelmeztetés.

1 perc elég volt

– így egy másik. 

– Ez a daltól nagyon messze van.

– A címben legalább az "énekelni" szót idézőjelbe tehettétek volna – figyelmezteti az egyik, dallal foglalkozó zenei portált egy olvasó.

Az általános kritikák mellett egyébként sokan Varga Irént is megemlítették, aki ugyancsak milliós nézettségeket hoz össze a YouTube-on klipjeivel, bár nem feltétlenül a muzikalitásával. Sőt.

Sokan Varga Irén utódját látják Edinában

– Igazi énekesnő, mint Varga Irénke sztárasszonyunk!

– Ennél még az Irénke Maluma is jobb!

– Lesz duett Irénnel?

– Inkább hallgatom Irénkét! – olvasható több hozzászólásban is, de olyan is akadt, aki nemes egyszerűséggel Irén 2-nek nevezte Edinát.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek