Új, csodálatos barátokra leltek, Down-örökbefogadókra, akiket valószínűleg sose ismertek volna meg. Nem kell magyarázni egymásnak, miért is jó, ha Down-gyereket fogad örökbe valaki. Értelemszerűen másként állnak hozzá a házaspárok, ha hirtelen belecsöppenek, és lesz egy Down-gyerekük, és másként, ha önként és dalolva akarnak egyet.
Tőle azt kapták, hogy őket választotta igazi szüleinek. Kriszta szerint nincs két egyforma, Downos gyerek. Gergő érkezése előtt azt gondolta, hogy már mindent tud a Down-szindrómásokról. Itt van Franci és vele 14 év gyakorlata. De Gergő folyamatosan új dimenziókat nyit számukra.
Vera szerint az öröm épp abból fakad, ami nehézséget okoz. A Downosok sok olyan dologgal nem foglalkoznak, ami feszültséget okoz az embereknek.
Nem érdekli őket a gazdagság, a pénz, a politika, az érdekek. Nem nézik, milyen idő lesz másnap, felkelnek, és ami van, annak örülnek. Ha süt a nap, az a jó, ha esik, akkor az, mert mehetnek Zétivel a pocsolyákba ugrálni. Mivel Veráék szinte Ádival együtt nőttek fel, a nehézségeket nem élték meg nehézségnek, mert az a természetes, amilyen vele az élet. Veráék lányai ugyanígy vannak ezzel. Azt, hogy lassabban jutnak el a fokozatokra a fejlődésben, nehezebben értik meg dolgokat, természetesnek tartják. Türelem kell hozzájuk, de a kamasz lányokhoz legalább annyi.
Gyöngyiék környezetében állandó téma, hogy miért pont Downos gyermeket fogadtak örökbe. Az emberek nem értik meg, ezért Gyöngyi mindig röviden elmondja, hogy Szabi és a Down-gyerekek csodák! Mások, mint az ép gyerekek. Nem gond a fejlesztés, a napi négy óra utazás az oviba. Ha ez kell a fejlődéséhez, akkor megteszik. Mindent ahhoz, hogy teljes életet éljen.
Timit eleinte meglepte, hogy Samu jobb képességű, mint sok, általa ismert, felnőtt korú Down-szindrómás, valószínűleg a korai fejlesztésnek köszönhetően. Vannak nagyon nehéz időszakok, rettentő makacs és lusta tud lenni, sokszor kiszolgáltatja magát. Néha fárasztó ugyanazokat a köröket számtalanszor megfutni, de a humora, a kedvessége kárpótolja mindenért. A legtöbb pluszt a személyisége adja. Nagyon tud szeretni, hízelegni, kedveskedni. Szuper humora van. Szereti a mosolyát, a nevetését, a csillogó szemeit.
Juli úgy gondolja, furcsa azt mondani, hogy nincs nehézség, de tulajdonképpen ez az igazság. Úgy nevelik Ábelt, mint a többieket. Látják a korlátait, de minden nap feszegetik is. Tudja, hogy még borzasztó messze van a plafon. Amiből nem enged, az a nevelés. Bár elkényeztették, az az elvük, hogy nem engedik makacskodni, akaratoskodni. Az van, amit Juli, vagy amit a férje mond. Ez néha okoz konfliktust, de Juli szerint ez a többiekkel sem egyszerű. Az öröm, ami viszont a nevelésével jár, mindenben kárpótolja őket. Hihetetlen jó a humora, tudja hol és mikor kell „beszólni” egy-egy jó viccet. Végtelen szeretettel rendelkezik, minden nap feltölti, hiszen a reggel első mozdulata az ölelése, a gyönyörűen hangzó anya–apa. Rendkívül figyelmes, gondoskodó, segítőkész. Juliék úgy érzik, nem neki volt szüksége rájuk, hanem nekik Őreá.
Körner Judit
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.