Öt budapesti család. Különbözőek, mégis nagyon hasonlóak: Down-szindrómás gyermeke(ke)t fogadtak örökbe.
Örökbefogadott fia, Gergő 11 napos korában került hozzájuk. Egészségesre egyetlen kiközvetítésük sem volt. A Down örökbefogadással azt gondolták, fehér hollók lesznek. Kiderült, hogy nem ők az elsők: majdnem két év volt, mire végre megérkezett hozzájuk Gergő.
(Később még két, egészséges gyermekük született: 2016-ban Karina, majd 2018-ban Kristóf.)
Veráék első gyermeke, Ádám Down-szindrómás.
Azon a télen lépett az életébe a férje is, aki szintén egyből nagy rajongója lett Ádinak. Innentől kezdve együtt vitték ki a kisfiút hétvégenként, és csomó közös programot szerveztek. Nagyon boldogok voltak. Mindig azt érezték, hogy az életük része, fájdalmasak voltak azok a napok, amikor nem volt velük. Egy módja volt annak, hogy ne így legyen, meg kellett oldani, hogy örökre együtt lehessenek. Nála így jutottak el oda, hogy végleg hazavigyék. Nem volt terv az örökbefogadás, a Down meg pláne. Megismerték, és követték, amit a szívük diktált.
Tudták, mire vállalkoznak, és készültek rá nagyon. Amikor a kisebb lányuk is ovis lett, beadtak mindent, ami kell a folyamathoz, és elkezdtek várni. Két és fél év telt el, mire megkapták Zétényt.
Ezalatt mindent elolvastak az örökbefogadásról, illetve Down-babás blogokat is, mert Ádi majdnem 5 éves volt, amikor megismerték, nem tudták, a kisbabáknál mik az extrák.
Gyöngyinek egy gyermekkori betegsége miatt sajnos nem születhet gyermeke. Második, jelenlegi férjével egy év párkapcsolat után kezdtek beszélgetni az örökbefogadásról. Gyöngyi 2013. novemberétől, férje 2014. márciusától a Down Alapítványnál dolgozik, Down-szindrómás felnőttek között, mint szociális segítő. Férje mindig is nagyon el volt ragadtatva, hogy ilyen ügyesek a downosok, de főleg szeretnivalók, őket is annyira szerették! Gyöngyinek nem volt újdonság a Down-szindróma, mert unokatestvére is downos volt, de sajnos kétévesen meghalt.
2014 nyár elején egy ismerősüknél babanézőben voltak a férjével. Kezében tarthatta az újszülöttet, jó érzés volt, de a lelke nagyon fájt. Egyre többször került szóba az örökbefogadás. Elhatározták, hogy elindítják a folyamatot, és mindkettőjükben ért, hogy Down-babát fogadnak örökbe. Úgy volt, hogy akár egy év is lehet, mire lesz örökbefogadható baba. Ezzel szemben nem egész egy hónappal később szóltak, hogy van egy kisfiú, akiről valószínűleg lemondanak a szülei.
Timi 30 éves volt, amikor 2011-ben Samut örökbe fogadták. Hathetesen láthatták először, és nyolchetesen vihették haza. Timi a főiskolás évei alatt a Down Alapítvány egyik átmeneti otthonában dolgozott, már ott elhatározta, hogy szeretne majd Down-gyereket örökbe fogadni. Nagyon szerette a munkáját, és szeretett köztük lenni. Aztán megházasodott, és úgy tervezték, hogy két vérszerinti gyerek után majd örökbe fogadnak. De nem jöttek a vérszerintiek, így beadták a papírokat az örökbefogadáshoz.
Csak Down-baba örökbefogadása merült fel bennük, és emellett akkor is kitartottak, amikor azt hitték, hogy nem lehet vérszerinti babájuk. Aztán 2015-ben örökbe fogadtak egy Down-szindrómás kislányt is, Hangát, de ő sajnos egyévesen meghalt. 2017-ben pedig született egy vérszerinti fiúk, Sebő.
Juliéknak 4 gyermekük van. Marci 2011-ben még 5, Eszter 3 éves, Viola pedig 4 hónapos volt. Viola hörgőgyulladást kapott, így egy gyermekkórházban kötöttek ki. Ott találkozott először Ábellel, akit bélelzáródással műtöttek rögtön a születése után, és odakerült a felépülés idejére.
Több napon keresztül látták, hogy az ő ágya mellett nem üldögél senki, csak a nővérek babusgatják, amikor idejük engedi. Gyorsan kiderült, hogy örökbefogadásra vár. Férjével már az esküvő után elhatározták, ha lesz gyermekük, ha nem, örökbe is szeretnének fogadni. De a vérszerinti gyermekek érkezése miatt addig még nem került szóba ez a téma. Juli a kórházból felhívta a férjét és megkérdezte, mi lenne, ha nem egy, hanem két gyerekkel menne haza, aki ráadásul Down-szindrómás. Férje azt felelte:
„Nem baj, hozd!".
Megkereste őket a kórház ügyintézője, aki azt hitte, kész örökbefogadó szülőként állnak előtte, de nekik ekkor még csak az elhatározás volt a „kezükben”. Kikerekedett a szeme, amikor Juli még azt is elárulta, hogy a férje épp munkanélküli. Az ügyintéző elkérte Juli telefonszámát és megígérte, hogy egy Down-dada fogja hívni.
A sorozat következő részében az örökbefogadás érzelmi oldaláról írok.
Körner Judit
Petya-napló
Petya édesanyja sorozatban számol be a Bezzeganya blogban a mindennapjaikról.
Tovább>>>
Lombikbabámról kiderült, hogy Down-szindrómás
Nem tartom meg a babát, ha Down-szindrómás
Megszültem a Down-szindrómás kislányomat
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
