
A síelés tanulásának megkezdésekor mindenki máshonnan indul. Van, aki sportos háttérrel érkezik, más teljesen a nulláról kezd. Van, akit az eséstől való félelem blokkol, és van, aki túl hamar túl sokat akar haladni. Az oktató feladata ilyenkor az, hogy felismerje az egyéni határokat és lehetőségeket. Erről beszélgettünk Zsigmond Tamással, a FreeRide Club Síiskola & Snowboardsuli oktatójával.

Van, aki már kétévesen sílécre állítja a gyerekét, de ez önmagában nem jelent valódi előnyt. Sokkal fontosabb, hogy akkor kezdjen el síelni, amikor már stabilan meg tud állni a léceken.
Négyéves kor előtt az ízületek még nincsenek úgy kifejlődve, hogy komolyabb terhelést kapjanak. A mozgáskoordináció is addigra áll össze annyira, hogy az alapoknak egyáltalán legyen értelme. Előtte inkább csak próbálkozásról beszélhetünk
– magyarázza Zsigmond Tamás. Abban ugyanakkor egyetért, hogy a gyerekek könnyebben tanulnak. Sokkal ösztönösebben mozognak, kevesebb bennük a félelem; és bár a kezdetleges koordinációjuk miatt a tanulási folyamat esetükben nem feltétlenül gyorsabb, sokkal egyenletesebb. Amit egyszer megértenek, arra nagyon sokáig emlékeznek.
„Az igazán optimális életkor hatéves kor környékén van. Ott történik egy ugrás. Akkor nagyon gyorsan és könnyen meg lehet tanítani a gyerekeket síelni” – teszi hozzá a síoktató.
A síoktatás megkezdésekor még nem a technikát figyelik az oktatók. Zsigmond Tamás például a tanítványok egyensúlyérzékét teszteli néhány egyszerű gyakorlattal.
„Igazából menet közben derül ki minden. A mozgásminőség, az agilitás és a motiváció sokkal beszédesebb, mint bármilyen előre felállított teszt. Hamar látszik, mennyire figyel a tanítvány, mennyire együttműködő, és milyen tempóban lehet vele haladni.”
Ha van pont, ahol a tanulás könnyen félrecsúszik, az a hóekében való hátraülés. „Ez a legtipikusabb hiba, és amit utána a legnehezebb kijavítani, főleg gyerekeknél” – hangsúlyozza Zsigmond Tamás, rámutatva, hogy a gond a hóeke tartás helytelen rögzüléséből adódik. Hóeke tartásban a lécek csőre egymáshoz közelít és a belső élek használatát készíti elő ék alakban. Ezt a tartást gyakran nem szervezett oktatás során, hanem otthoni, jószándékú tanítgatás közben sajátítják el a gyerekek, amiből általában csak annyit jegyeznek meg, hogy ha hátra teszik a súlyukat és szétnyitják a bokájukat, akkor lelassulnak és le tudnak menni a pályáról.
Fontos megérteni, hogy a hóeke tartás nem fékezésre való, hanem a kanyarok elindítására. A lesiklás gyorsaságát a kanyarjainkkal tudjuk szabályozni. Addig húzzuk az ívet, ameddig olyan sebességünk nem lesz, amit már biztonsággal tudunk vállalni. A legfőbb gond az, hogy a rosszul rögzült mozgást később szinte lehetetlen kijavítani. Éppen ezért fontos, hogy mielőtt szó esne a hóekéről, meg kell tanulni közlekedni a sílécekkel. Egymás mellé rakni azokat, lépcsőzni felfelé, irányt váltani
– hívja fel a figyelmet a síoktató, kiemelve: ha ez a szemlélet nem épül be időben, a mozgás beszűkül, a síelő nem mer zárni, és egy idő után a félelem is megjelenik a pályán.
Sokszor hallani, hogy a síelés fejben dől el, de az oktató pontosít: „Nem azt mondanám, hogy fejben dől el, inkább azt, hogy fejben áll össze.”
A síelés rengeteg apró elem összehangolása, a teljesség igénye nélkül: a test súlypontja (elég elöl legyen), a törzs/has izmainak kontrollja, a ritmus, az egyensúlyi helyzet folyamatos elengedése és újra megtalálása, a karok, vállak és csípő „frontál” helyzetbe segítése. Ezek idővel belső ellenőrző pontokká válnak, amelyeket síelés közben újra és újra végig kell magunkban futtatni, míg végül készség szintűvé fejlődnek.

Az egyik legnehezebb helyzet az, amikor a félelem leblokkolja az embereket. „Volt olyan tanítványom, aki fejben mindent értett, de ahogy egy kicsit meredekebb pályára került, mintha semmit sem tudott volna” – teszi hozzá Zsigmond Tamás. A legfontosabb szabály ilyenkor az, hogy nem szabad sietni. Nagyon sokan ott rontják el, hogy túl gyorsan mennek nehezebb pályákra. Ilyenkor egyrészt rögzülnek a rossz mozdulatok, másrészt a félelmek is sokkal erősebben beépülnek. A fokozatosság, a lassú haladás és a pozitív visszacsatolás idővel visszaadja az önbizalmat, de ehhez türelem kell.
Alapszinten nagyjából tíz óra oktatás elég ahhoz, hogy az ember fékezni és kanyarodni tudjon. Az élvezhető síeléshez azonban több idő kell.
„Ahhoz, hogy egy társasággal élvezhetően lehessen síelni, szerintem inkább 20–25 óra oktatásra van szükség, főleg az első szezonban. Ez természetesen emberfüggő, de ennyi oktatott időnek már mindenképp látszania kell” – mondja Zsigmond Tamás. Azt azért hozzáfűzi, hogy a síelést sosem lehet „készre tanulni”.
A legjobb síelő az, aki a legjobban élvezi.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.