A Turkish Airlines pilótája meghalt, amikor kényszerleszállást hajtottak végre New Yorkban

repülés
PUBLIKÁLÁS: 2024. október 09. 17:00
Meghalt a Turkish Airlines egyik pilótája, miután repülés közben összeomlott, ezért kényszerleszállást hajtott végre az utasszállító New Yorkban, az Egyesült Államokban.
A Turkish Airlines pilótája meghalt, kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk - illusztráció Forrás: Shutterstock/EvrenKalinbacak

Repülés közben meghalt a Turkish Airlines pilótája, ezért kényszerleszállást hajtott végre a repülőgép.

A Turkish Airlines gépe tegnap 19 óra körül szállt fel az amerikai Seattle-ből, és New Yorkban kényszerleszállást hajtott végre. Eredetileg Isztambulba tartott, mielőtt tragédia történt.

A légitársaság szóvivője elmondta: „A Seattle-ből Isztambulba tartó Airbus 350-es TK204-es járatunk pilótája repülés közben összeesett.

A szóvivő elmondta, hogy az 59 éves, meg nem nevezett pilóta 2007 óta dolgozik a Turkish Airlines-nál. Hozzátették, hogy márciusban átesett egy orvosi vizsgálaton, amely nem utalt semmilyen egészségügyi problémára. A szóvivő hozzátette: „Isten irgalmát kívánjuk kapitányunknak, türelmet gyászoló családjának, minden kollégájának és szeretteinek."

Nem világos, hány utas tartózkodott ekkor a fedélzeten. A repülőgép sikeresen landolt a New York-i JFK repülőtéren, helyi idő szerint nem sokkal reggel 6 óra előtt. Az járat Seattle-ből Isztambulba, körülbelül 11 órás repülés után ért volna célba. A Turkish Airline gépét körülbelül nyolc óra repülési idő után elterelték – írja a Mirror.

Kényszerleszállás

A legtöbb kényszerleszállás egészségügyi vagy műszaki probléma miatt következik be. Ám van olyan is, amikor egy váratlan potyautas okozza a bajt.

Mi is beszámoltunk róla, hogy szeptemberben a Scandinavian Airlines egyik járata Norvégia fővárosából, Oslóból a spanyolországi Malagába repült, és a dániai Koppenhágában hajtott végre kényszerleszállást egy apró potyautas miatt. A jegy nélküli utas egy egér volt, aki átszaladt a fedélzeten.

A légitársaságok általában szigorú korlátozásokat írnak elő a rágcsálókkal szemben a repülőgépek fedélzetén, hogy megakadályozzák az elektromos vezetékek átrágását.

Ezért volt szükség elterelni a repülőt.

Augusztus végén pedig a WizzAir Craiova és London-Luton között közlekedő járata Budapesten hajtott végre kényszerleszállást, mert az utastérben füst terjengett és a személyzet két tagja rosszul lett. A személyzet azért döntött a kényszerleszállás mellett, mert füst jutott be az utastérbe a légkondicionáló rendszeren keresztül.

Nemcsak az utasszállítók, hanem kisebb gépek is néha kényszerleszállást hajtanak végre egészen különös helyeken:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.