Egy városi kilátó, amiről talán még nem is hallottatok

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2023. június 25. 14:24
Aki már járt fent a rákosszentmihályi, városi kilátóban, az osszon meg velünk szép fotókat kommentben. Akik pedig még nem jártak Budapesten ezen a részén, egyszer iktassanak be egy látogatást, mert egészen más oldaláról lehet rálátni innen a városra. 

Amint már említettük, nem egy új látványosságról van szó, hiszen a kilátó 2017-ben nyitott meg a látogatók előtt Rákosszentmihály kertvárosi környezetében. Az építményt egy közpark veszi körül, ahol szökőkút, pihenőpadok és sétány vár minket, valamint három egész alakos bronzszobor, melyeket a reformáció 500. évfordulójának alkalmából állított a helyi önkormányzat. A Reformátorok terén Kálvin János, Luther Márton és Bocskai István köszönti a látogatókat, és R. Törley Mária tervei alapján készült szökőkutat állják körbe.

Forrás: @Diemo_HARTMAN / Twitter

A 16. kerületben járunk. A 17 méter magas kilátó legfelső szintjére 100 lépcsőfok viszfel. Innen csodálhatjuk meg Budapestet. A távolban láthatjuk a Budai-hegységet, a Pilist, a Naszály és a Gödöllői-dombság vonulatait, sőt tiszta időben akár még messzebbre is ellátni. Az építmény acélszerkezetes és az esti órákban teljes díszkivilágításban pompázik, ahogy a környezete is.

Érdekesség, hogy a Kertvárosi-kilátó, a Citadellával azonos magasságban épült.

A téren üzemel egy kávézó, az említett sétány pedig a közeli református templom mellett húzódik - innen eljuthatunk a Havashalom utcai parkig és a hozzá kapcsolódó Sashalmi sétányhoz is.

A parkban találni játszóteret, sportpályákat, gördeszkapályát, kutyafuttatót, nyilvános vécét, csobogót, rengeteg kiülős, kifekvős zöldterületet és egy 822 méter hosszúságú, 11 méter szintkülönbségű, fás, ligetes futópályát is.

Forrás: ©Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat

A rákosszentmihályi kilátót az Örs vezér tere felől lehet megközelíteni a legkönyebben. Mehetünk a gödöllői HÉV-vel (Sashalom megálló) vagy a Rákosi úton haladó 144, 174, 244-es buszjáratokkal (Batthyány utca vagy József utcai megállók), de a Bosnyák térről is indulhatunk; ekkor válasszuk a 277-es buszt és a Budapesti úti megállónál szálljunk majd le.

Forrás: XVI. kerület - ittlakunk.hu; epiteszforum.hu

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.