Két ritka állat találkozását örökítette meg egy vadkamera Zalában

hetes
PUBLIKÁLÁS: 2022. április 29. 11:54

A Zala megye nyugati szegletében található Hetésben elkapott fotósorozaton az látszik, amint egy hód összetalálkozik egy vadmacskával egy patak partján. A két állat látszólag nyugodtan tűrte egymás társaságát – olvasható a Balaton-felvidéki Nemzeti Park weboldalán.

Különös éjjeli találkozás: elől a vadmacska, kicsit hátrébb a hód is jól kivehető Forrás: https://www.bfnp.hu/

Korábban a középhegységi erdők ritka ragadozójának tekintett, fokozottan védett vadmacska (Felis silvestris) szerencsére egyre gyakrabban kerül a szakemberek szeme, illetve kamerája elé ebben a tájegységben. Tavaly, a Börzsönyben élő, igencsak rejtőzködő vadmacska néhány cuki példányát sikerült lencsevégre kapni.

A 19. század közepére hazánkból is kipusztult eurázsiai hód (Castor fiber) a kilencvenes évek közepén jelent meg ismét a térségben, a Kerka folyón. Mára az állomány megerősödött, és a folyó vízgyűjtőjén a számára alkalmas élőhelyeket betöltötte, így a képsorokon látható találkozás talán nem is számít annyira ritka eseménynek a vadvilágban.

Tavaly mi is beszámoltunk arról, hogy több mint száz évig nem lehetett hódot látni a Tisza vajdasági szakaszán, ezért nagy öröm, hogy most ismét gyarapodik a védett emlősök létszáma a térségben. Aki tehát korán reggel látogat ki a Tisza-partra, jó eséllyel találkozhat is velük. Elindították a HódTérkép nevű közösségi adatgyűjtő programot is, ahol örömmel fogadják a lakosság hódokkal kapcsolatos megfigyeléseit és tapasztalatait.

Címlapkép: Sylvain Haye/Wikipédia

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.