A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársai kijelölték a Böddi-szék új tanösvényének nyomvonalát, amely a szikes tó legjellemzőbb élőhelyeit fogja bemutatni a kirándulók és kikapcsolódást keresők számára. Európában ritka és különleges jelentőségű élőhely ez, ami része a Natura 2000 hálózatnak, és hazai jogszabályok által is védett terület. A szikes tavak kiterjedése napjainkra jelentős mértékben csökkent, állapotuk romlott. A pannon szikesek az Európai Unióban unikális és kiemelt jelentőségű élőhelyeknek számítanak.
A Böddi-szék gyepterületeit igen változatos élőhelytípusok alkotják. Élnek itt jellegzetes, sókedvelő növényfajok, mint a pozsgás zsázsa, a sóvirág, a magyar sóballa. A tocsogós, szikes réteken ősszel a sziki őszirózsa lila virágtengere uralja a képet. Kiemelkedő fajgazdagsággal rendelkeznek a Böddi-széket övező löszalapú, lepelhomokkal borított hátak, ahol úgynevezett ősgyep található. Itt tavasszal kosborok jelennek meg tömegesen. Madárvilága is látványos: gémfélék, nyári lúd, gólyatöcs, bíbic fészkel a területen.
A változatos élőhelyeken az új tanösvény információs táblái révén a látogatók képet kapnak a szikes víz egyedi jellemzőiről, az itteni különleges növény- és állatvilágról és a legeltetéses gazdálkodásról.
Két kilátót is terveznek, ahonnan az élővilág zavarása nélkül lehet majd megtekinteni a szikes tavakon pihenő és táplálkozó madarakat.
A mélyebb, vízállásos mocsári élőhelyeken biztonságos pallósoron vezetik majd keresztül a látogatókat. A tanösvény 2021. második felében készül el, olvasható a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának weboldalán, míg további információkat ide kattintva kaphatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.