Erre a kisvasútra a járvány ellenére is többen pattantak fel, mint az előző évben

jegyvásárlás
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 21. 13:56

Múlt heti cikkünkben írtuk arról, hogy a koronavírus miatti bezártságérzet a hazai lakosság kirándulási vágyát és természeti látnivalók iránti érdeklődését sokszorosára növelte, így a Kéktúra túraösvényeit is több mint kétezer frissen nekiinduló természetjáró kezdte el taposni 2020-ban. Hasonló történhetett tavaly a Pálházi Állami Erdei Vasúton (PÁEV) utazók esetében is, mert a 2019-es esztendőhöz viszonyítva növekedett a számuk. 2020-ban 43 ezren váltottak rá jegyet, ami mintegy hét százalékkal több mint az egy évvel korábbi eredmény – mondta Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója.

Töretlenül robog hazánk egyik legöregebb kisvasútja Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt./Facebook

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott kisvasutak a koronavírus-járvány miatt tavasszal csaknem két hónapon keresztül nem közlekedtek, majd májustól is csak csökkentett kínálattal, fokozatosan indult újra a menetrendszerinti forgalom. A Lillafüredi Állami Erdei Vasúton (LÁEV) komoly kiesést okozott a leállás, viszont a PÁEV-nél a nyári hónapok megnövekedett forgalma pozitívra fordította az utasszám mérlegét.

A kieső időszakban több, előzetesen tervezett program – például a LÁEV 100 éves fennállására tervezett eseménysorozat – is elmaradt, valamint télen a Diósgyőri Mikulásvonat elnevezésű rendezvényt sem tartották meg, amin általában több mint 20 ezren szoktak részt venni. De ősszel népszerű program volt a Vadászkürt Expressz és a szarvasbőgést hallgató vonatozás.

A Lillafüredi Állami Erdei Vasút 2019-ben megkezdett átfogó korszerűsítése az ütemterv szerint idén tavasszal a pályafelújítás szakaszába lép, ami jelentős forgalomkorlátozásokkal jár majd. Az utasforgalmi és üzemi terek megújítása érinti Miskolc-Dorottya utca állomás felvételi épületét, Diósgyőr-Majláth forgalmi telepet, a lillafüredi Ökoturisztikai Központot, illetve a garadnai végállomást is, melyeket várhatóan márciusban vehet birtokba az utazóközönség és a kisvasút személyzete – olvasható a minap.hu cikkében.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.