Három hely, ahol megéri megünnepelni a csokoládé világnapját

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 05. 14:21

A csokit annyira szeretik az emberek, hogy még csokoládé világnapot is szerveztek neki. Sőt, nem is egyet. Ugyanis ha utánanézünk a dátumnak, akkor kiderül, hogy legalább 4 ismert nap van a naptárban, amikor a lelkes csokirajongók megünnepelhetik kedvenc édességeiket.

Csokiünnep az IKEA áruházban is Forrás: ikea.hu / FB

A július 7-i mellett ismert egy július 11-i dátum, amit állítólag Franciaországban tartottak először, 1995-ben. Ezek mellett hallani egy szeptember 13-i időpontról, amit Amerikában tartanak, illetve egy október elsejei ünnepről, vagyis a Nemzetközi Kakaó és Csokoládé Napról, amit Párizsban hirdetnek.

Mi most a hozzánk legközelebb eső csokoládé világnaphoz, vagyis a július 7-hez köthető programokat gyűjtöttük össze. Ezekre tuti, hogy Gombóc Artúr is ellátogatna, ha tehetné!

Az első a sorban a budapesti Csokoládé Múzeum Praliné túrája, illetve a Fejedelmi Csokoládé kóstoló túra. A Praliné túra ideje alatt a csoportok közös sétát tesznek a csokoládék terén, ahol századfordulós csokoládéboltok kirakatait tekinthetik meg, illetve csokoládéval kapcsolatos történeteket hallgathatnak meg, csokoládékóstolóval.

Később meglátogatják a Rákóczi Pincét, ahol százéves butéliák és üvegek sokasága között haladva pálinkakóstolót tartanak, míg a kiskorúak csokoládét kapnak. A kétórás séta végén megnézik a Stühmer Csokoládébolt berendezését, a Csokoládé Múzeum mintaboltjában pedig vásárolni lehet Európa legfinomabb csokoládéi közül – írták a csokolade-muzeum.hu oldalán.

Forrás: Shutterstock.com

A Fejedelmi Csokoládé kóstoló túra a bolt megtekintése után tovább folytatódik a Rákóczi Lovagteremben, ahol gyertyafényes, terített asztal várja majd a vendégeket. Ez a túra fél órával tovább tart, és az ára is magasabb. A vezetésekre a világnapon, vagyis július 7-én is lehet jelentkezni, illetve később, július 8-tól 31-ig, minden nap.

Mi is meglepődtünk mikor rátaláltunk, de a Csokoládé Világnapja alkalmából az Örs vezér téri IKEA is tart csokiünnepet. Az áruház július 7-én, vasárnap 11 és 19 óra között csokihoz kapcsolódó kvízjátékokkal és apró meglepetéssel várja minden IKEA FAMILY klubtagját.

Harmadik tippünk már határon túli, de többszöri tapasztalatból tudjuk, hogy a Riegersburg-ban található, osztrák tulajdonú zotter Schokoladen Manufaktur megéri az utazást. Ez egy családi, de velejéig modern csokoládé manufaktúra, ahol az ötletességnek, az ízek kavalkádjának és a kóstolásnak semmi sem szab határt.

Az apró gyárat Szentgotthárd felől lehet a legkönnyebben elérni. Onnan már egyenes út visz a csokoládé-mennyországba. A világnap jó apropója lehet egy látogatásnak, de arra figyeljünk, hogy vasárnaponként nem tartanak nyitva, illetve a sok lépcső és szűk folyosó miatt nem tudják megoldani a kerekesszékek közlekedését.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.