Magyar versenyzőnek is szurkolhatunk a neves Young Chef versenyen

szurkolás
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 17. 12:07

Két évvel ezelőtt a Travelo személyes tapasztalatok alapján is beszámolt a nagyszabású S.Pellegrino Young Chef 2017-es döntőjéről, amit Varsóban tartottak. Az akkori megmérettetésen Sándor Rodrigo másodszor próbálta ki magát a versenyen, és harmadik helyen végzett. Botos Andrásnak pedig az volt az első versenye. Idén Koppány Levente, a Salon étterem sous chef-je jutott be a regionális döntőbe.

Koppány Levente zsűrizett fogása Forrás: S.Pellegrino Young Chef

A sajtóközlemény szerint tavalyhoz képest 20 százalékkal többen jelentkeztek a 2020-as világversenyre és 10 százalékkal emelkedett a női séfek aránya, így végül 135 fiatal séfből állt össze a versenyzők köre, akik 12 régióból, 50 ország képviseletében egy lépéssel közelebb jutottak a 2020-as döntőhöz.

Több mint 2400-an pályáztak a világ minden tájáról, hogy részt vehessenek a globálisan elismert versenyen, amely a világ legjobb fiatal séfjét keresi. Jelentkezésüket és egyedi fogásaikat az ALMA, az Olasz Konyha Vezető Nemzetközi Oktatási és Képzési Központjának kulináris szakértői értékelték, akik a jelöltek kiválasztásáért felelnek. Az ALMA ilyenkor figyeli a technikai készségeket, a kreativitást és a személyes meggyőződést arról, hogy a gasztronómia átalakító erejével milyen pozitív társadalmi változások érhetők el.

Palágyi Eszter zsűritag és Koppány Levente Forrás: S.Pellegrino Young Chef

Idén augusztustól decemberig az egyes régiók jelöltjei – köztük Koppány Levente is – 12 regionális megmérettetésen versenyeznek majd. Mindegyik régióban független sztárséfekből álló zsűri bírálja el a pályázók egyedi fogásait, és választja ki a regionális győzteseket a meghirdetett négy kategóriában. Ennek a zsűrinek a tagja Palágyi Eszter is, aki a Michelin-csillagos Costes étterem séfje.

2019. december végére lezárul a négy kategóriában továbbjutó fiatal séfek kiválasztása, ők vehetnek majd részt a 2020 júniusában tartott döntőben. A következő hónapokban minden döntőst egy mentor séf segít majd az egyedi fogások tökéletesítésében és a nemzetközi döntőre való felkészülésben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.