Két magyarnak is szurkolhattunk a San Pellegrino verseny ifjú séfei között

Varsó
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 22. 20:01
A S. Pellegrino Young Chef a harminc év alatti szakácsok nemzetközi séfversenye. Tavaly a régiós megmérettetést magyar versenyző nyerte. Idén a kelet-európai döntőt október 18-án, Varsóban tartották, ahol két magyarnak is szurkolhattunk.

A versenyben induló ételeket szakmai zsűri pontozza. A kelet-európai döntő zsűrije a régió neves séfjeiből állt össze. Tagja volt a The World's 50 Best Restaurants által 2017 legjobb női séfjének megválasztott szlovéniai Ana Roš. Magyar részről pedig Wolf András, a New York Kávéház és a Salon étterem séfje.

Fotó: San Pellegrino Young Chef

Wolf Andrásnak a zsűrizés ismerős terep, hiszen a TV2 Séfek séfe című tévéműsorában is zsűritag.

Fotó: San Pellegrino Young Chef

A S. Pellegrino Young Chef kelet-európai döntőjére idén két magyar is bejutott. Sándor Rodrigo másodszor próbálta ki magát a versenyen, és harmadik helyen végzett. Botos Andrásnak ez volt élete első versenye.

Fotó: San Pellegrino Young Chef

A versenyre 30 éves korig nevezhetnek a szakácsok. A tavalyi kelet-európai győztes, Sándor Rodrigo így idén utoljára próbálhatta ki magát a nemzetközi mezőnyben. Rodrigo korábban a budapesti Costes Downtown étteremben dolgozott, most a szegedi Sanzon étterem chef de partie-ja.

Fotó: San Pellegrino Young Chef

Rodrigo az idei versenyre egy olyan étellel nevezett, amihez a szegedi halászléből merítette az ihletet. De a kompozíciót az aktuális trendeknek megfelelően újragondolta. Így került az ételébe homár és tőkehal. Utóbbit egyenesen Norvégiából hozta a versenyre.

Rodrigo Sándor főétele Fotó: San Pellegrino Young Chef

Ezzel az étellel Rodrigo a kelet-európai döntő harmadik helyezését érte el.

Fotó: San Pellegrino Young Chef

Mivel Rodrigo sorsolás alapján utolsóként tálalt, még arra is gondolt, hogy a zsűri ízlelőbimbói már megfáradtak, így egy-egy stampedli zöldségteával készült, hogy felrázza a döntnökök ízérzékelését a versenyfogás tálalása előtt. A hideg, savas zöldségteába zöldségalaplé, marokkói sós citrom és maracuja is került.

A másik magyar versenyző, Botos András most először nevezett szakásversenyre, és galambból készült ételével rögtön a kelet-európai döntőig jutott. András a székesfehérvári Diófa étteremben dolgozik. Külföldi gyakorlatát Olaszországban töltötte.

Botos András galambétele Fotó: San Pellegrino Young Chef

András a galamb mellét sütötte meg, mellé galambterrint készített. A tálaláshoz pedig a gyermekkorát idéző zöldségeket, céklát, répát és krumplit használt. A zöldségeket egyenesen a nagypapája kertjéből hozta magával a versenyre.

A versenyt végül a lengyel Marcin Popielarz nyerte "Halász módra készített hering uborkával és kaporral" című kompozíciójával.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.