A japán erdészeti kutatóközpont szakemberei szerint a fakéreg-alapú ital olyan "fás" jellegzetességekkel bír, amelyek a fahordóban érlelt alkoholos italokat idézik.
A kutatók által kifejlesztett módszer lényege, hogy krémes állagúvá zúzzák a faanyagot, majd élesztőt és egy enzimet adnak hozzá, hogy beinduljon az erjedés. Mivel a szakemberek nem használnak hőt a folyamat során, ezért meg tudják őrizni a különböző fák egyedi ízét.
Ez idáig cédrusfából, nyírfából és cseresznyefából állítottak elő szeszesitalt. A cédrus esetében négy kilogrammnyi faanyag felhasználásával 3,8 liter folyadékot nyernek, amelynek alkoholtartama nagyjából 15 százalék, hasonlóan a japánok ősi alkoholos italához, a szakéhoz.
Az intézmény reményei szerint a faalapú alkohol három éven belül a boltok polcaira kerülhet. Az ország közismert arról, hogy gasztronómiájában a létező legfurcsább ízkombinációk is felbukkannak, mint például a csokis ramen leves. Több olyan ismert termék is van, melynek különleges változata a világon csupán itt kapható, mint például az alkoholos Coca-Cola. "Japánban rengeteg a fa szerte az országban és azt reméljük, hogy az emberek megízlelhetik az egyes régiókra jellemző fákból készült alkoholos italokat" – mondta Magara Kengo, az intézet egyik munkatársa.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.