
A szárnyas hangyák nem egy külön fajt jelentenek, hanem a meglévő boly ivaros egyedei, a leendő királynők és a hímek repülnek ki a fészekből. Most van a nászrepülés ideje, amikor új kolóniákat alapítanak. Amikor megjelennek a lakásban, olyan, mintha invázió vette volna kezdetét. Ha kipróbáljuk a következő trükköket, hatékonyan vehetjük fel a harcot a szárnyas hangyák ellen otthonunkban.

A szárnyas hangyák nem okoznak fizikai problémákat, például nem rágják meg a bútort, és alapesetben az élelmiszerekre sem telepednek rá. A lakásba vagy a fény vonzza be őket, vagy egyszerűen csak találtak egy rést, ahol bejutnak. Szerencsére az invázió magától is lecseng pár nap alatt, amint a párosodás véget ér. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene a szárnyas hangyák ellen védekezni, hiszen az otthonunkban rendkívül zavaróak tudnak lenni.
Amennyiben hirtelen egy nagyobb csapat megjelenik a szobában vagy a konyhában, a leggyorsabb és legbiztosabb megoldás, ha összeporszívózzuk a rovarokat. Szippantsuk fel őket, majd a porzsákot azonnal ürítsük ki, vagy dobjuk egy, a házon kívül lévő kukába. Bár kevés az esélye, hogy túléljék a porszívózást, ha azonnal kiürítjük a portartályt vagy a zsákot, nem tudnak kimászni a csövön.
Alaposan járjuk körbe a házat, figyeljük meg, hol jönnek be a lakásba. Gyakran a nyílászárók rései, a padlószegélyek mentén lévő repedések vagy a szellőzők a belépési pontok. Amennyiben ezeket megtaláljuk, a szárnyas hangyák elleni védekezés nehezebb részét már meg is oldottuk.
A legjobb védekezés a ellenük, ha a falon lévő apó lyukakat, réseket betömjük. Ezt megtehetjük szilikon pasztával is, így biztosan nem lep el bennünket az invázió. Az ablakokra pedig érdemes szúnyoghálót szerelni, így a kintről érkező szárnyas hangyák ellen is fizikai gátat képezhetünk.
A mosogatószeres permet nem veszélyes a háziállatokra, de nagyon hatásos a hangyák ellen. Keverjünk össze vizet egy kevés mosogatószerrel, és adjunk néhány csepp borsmentaolajat is hozzá. Tegyük szórófejes flakonba, és ezzel fújjuk le a hangyákat. Ez a keverék a szárnyaikra tapad, és megakadályozza a mozgásukat.
Űzzük el a szárnyas hangyákat a legfinomabb illatokkal. A hangyák nem szeretik az erős illóolajokat. A lehetséges behatolási pontokat töröljük át menta-, teafa- vagy eukaliptuszolajjal. Ez elnyomja a feromonjaikat, és azt jelzi nekik, hogy a terület nem alkalmas a letelepedésre. Érdemes ezt akkor elvégezni, amikor például az udvaron már megjelennek.
Kiváló módszer lehet az is, ha a hangyák útvonalára leteszünk egy-két citromkarikát. Az intenzív illatok taszítják őket, így a rovarok el fogják kerülni a területet. Időnként tehetünk a felmosóvízhez is néhány cseppet.
A hangyák láthatatlan vegyi nyomokat hagynak maguk után. Egy alapos ecetes-vizes takarítás semlegesíti ezeket a szagösvényeket, így a többi rovar nem fogja követni az úttörőket a lakás belseje felé.
A szódabikarbóna a szárnyas hangyák ellen is kiváló csodaszer. Keverjük össze kevés cukorral, és tegyük ki a lakásba egy tálkában vagy befőttesüveg-tetőben. Míg az édes illat odavonzza őket, a szódabikarbóna természetes úton végez velük.
Ha nem csupán pár betolakodóval, hanem egy egész bollyal van dolgunk, akkor ne csak finomságokat készítsünk a kukoricadarából vagy lisztből, hanem szórjunk kukoricalisztet a vonulási útjukba. Ezt szívesen elfogyasztják, ám megemészteni nem tudják. Beviszik a fészekbe is, így ez a módszer fokozatosan gyengíti a kolóniát.
A szárnyas hangyákat nem az étel érdekli, de a kíséretükben lehetnek sima dolgozók, amik megtelepedhetnek a lakásban, ha élelmet találnak. Tartsunk mindent zárt dobozokban, edényekben, ne hagyjunk elöl maradékot vagy kutya-macska eledelt, és a morzsákat se seperjük le a földre.
Gyakran a virágföldbe fészkelik be magukat a szárnyas hangyák, ezért ha a szobanövények körül gyakran látjuk őket, vizsgáljuk át a talajt. Szükség esetén ültessük át a növényt, de előtte mossuk le a gyökereit. Ha a ház falához közeli, korhadó faanyagban vagy a komposztban találkozunk velük, tartsuk távol a tűzifát az ingatlantól, és vágjuk vissza a házra lógó ágakat, amik hídként szolgálhatnak.
Amennyiben hosszú hónapokon át, valamint a téli időszakban is megjelennek, vagy a falakból, bútorokból halljuk a rágásukat, az sajnos komolyabb problémát, például faodvasító lóhangyákat jelezhet. Ilyenkor érdemes profi irtó segítségét kérni.
A szárnyas hangyák titkos élete:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.