Szándékosan tűnt el az UFO-tábornok? Felesége hátborzongató segélyhívást intézett

UFO
PUBLIKÁLÁS: 2026. április 12. 21:00
A tábornok felesége mindent elmondott. UFO-k vitték el?

Rejtélyes körülmények között tűnt el az Egyesült Államokban William „Neil” McCasland nyugalmazott légierő-tábornok, akinek eltűnése azóta is számos kérdést vet fel az UFO-kkal kapcsolatban.

UFO
Eltűnt az UFO-król sokat tudó tábornok
Fotó: Forrás: Shutterstock/ dragancfm

UFO-khoz van köze a tábornok eltűnéséhez?

A férfi február 27-én tűnt el új-mexikói otthonából. Felesége, Susan Wilkerson három órával később hívta a segélyhívót, ahol azt mondta: attól tart, férje szándékosan akart eltűnni. A nő szerint McCasland különösen gyanús módon hagyta el a házat: kikapcsolta a telefonját, és azt otthon hagyta a szemüvegével együtt – ami szokatlan volt tőle, mivel mindig magánál tartotta ezeket az eszközöket.

A beszámoló alapján a tábornok gyalog távozhatott, mivel minden jármű a garázsban maradt. Ruhát váltott, majd eltűnt, miközben felesége egy időpont miatt nem tartózkodott otthon. A 68 éves férfit azóta is keresik a helyi hatóságok és az FBI, egyelőre eredmény nélkül. McCasland korábban az ohiói Wright-Patterson légibázison dolgozott, ahol titkos űrfegyver-programokat felügyelt. A bázis régóta összefüggésbe hozható UFO-kkal kapcsolatos találgatásokkal is, többek szerint ott őrizhetnek földönkívüli eredetű törmelékeket a roswelli incidensből.

Eltűnése óta sokan feltételezik, hogy a tábornok UFO-kkal kapcsolatos tudása is szerepet játszhat az ügyben. Ross Coulthart újságíró szerint McCasland olyan érzékeny információk birtokában volt, amelyek nemzetbiztonsági jelentőséggel bírhatnak. 

A szakértő úgy fogalmazott: az eltűnés időzítése különösen figyelemre méltó, mivel egybeesik azzal, hogy az amerikai kormány részéről egyre több utalás hangzik el az UFO-kkal kapcsolatos információk nyilvánosságra hozásáról. Az ügy továbbra is megoldatlan, és a hatóságok nem közöltek részleteket arról, hogy bűncselekmény gyanúja felmerült-e. A tábornok holléte egyelőre ismeretlen – írja a New York Post.

 

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.