

Nemcsak külföldön, hazánkban is akadnak olyan riasztó sztorik, amelyektől bármelyik gyerek riadtan bújik a takaró alá. A misztikus rémtörténetek közül ki ne emlékezne a sarokban megbúvó, láthatatlan lényre, vagy az ágy alatti szörnyre, amely éjszakánként elrabolja a gyerekeket, ha elkószálnak. Utánajártunk a magyar folklór három leggonoszabb alakjának, amelytől generációk rettegtek.

Ma már vicces belegondolni, hogy gyerekkorunkban nem mertünk benézni az ágy alá esténként, mert attól féltünk, valami megbújik ott. Úgy hittük, egy hosszú, karmos kezű rém izzó szemekkel lesi az ágy alól, mikor akarunk kiszökni, hogy aztán behúzzon a sötét mélybe, ha kikelünk a paplan alól. Sokakat legalábbis ezzel riogattak a szüleik, ráerősítve a gyermeki fantáziára. A céljuk az volt, hogy megakadályozzák, hogy alvás helyett össze-vissza császkáljunk a szobánkban vagy a lakásban, ezenkívül akkor is emlékeztettek a szörnyre, ha nem akartunk aludni, rendetlen volt a szobánk, vagy kilógott a lábunk a takaró alól.
Az ágy alatti szörny mítosza részben régi hiedelmekből, részben a gyerekek pszichéjének müködése következtében alakult ki. Bizonyos kultúrákban hittek abban, hogy sötétben élő lények vannak a házban, különösen olyan helyeken, ahova nem látni be egyszerűen, például az ágy alatt. A modern korban már inkább a gyerekek élénk fantáziájának tulajdonítják a rémalakot, a sötétet és az ismeretlen tereket ugyanis a gyermeki agy veszélyforrásnak érzékeli, az arra vonatkozó hiányzó információkat pedig, mint hogy mi lehet a sötétben, képzelgéssel tölti ki, így születik meg a gyerekek képzeletében az ágy alatti szörny képe. A szülők pedig sok esetben felhasználják ezt a gyerekek megzabolázására.
A Mumus mítosza az egyik legelterjedtebb rémtörténet gyerekeknek, ő a néphit egyik leghírhedtebb szörnye. Nincsen pontos alakja, a képzeletünkkel ölt testet – olyan alakot ölt fel, amelytől a legjobban rettegünk. A hiedelem szerint sötét sarkokban rejtőzik, de a szekrény mélye is kényelmes búvóhely számára. A szülők régen vele is előszeretettel riogatták a gyerekeket, mondván, ha nem eszik meg az ebédet, elviszi őket a Mumus.
A mumus szinte minden kultúrában jelen van más-más néven. Az ősi, univerzális félelem alaktalan megtestesítője, a folklór része. Fő funkciója a félelemkeltés és a gyerekek fegyelmezése volt.
Benne az volt a legfélelmetesebb, hogy hús-vér alakként ábrázolták. Púpos öregemberként írták le, aki rongyos ruhát visel és egy óriási zsákot cipel a hátán, a zsákba pedig azokat a gyerekeket gyűjti össze, akik szóba állnak az idegenekkel. Mivel a gyerekek féltek, hogy elrabolják őket az otthonuk melegéből, messziről kerülték az idegeneket, így bár a rémmese hatásos volt, meglehet, évekig traumatizálták gyerekeiket a szülők.
A zsákos ember képét valós félelmek alapján teremtették meg a szülők, hogy a gyerekeket riogatással, a félelmükre építve óvják meg az idegenektől. Ezt azért érezték szükségesnek, mert egy időben reális veszély volt, hogy ismeretlen emberek, koldusok és vándorok elrabolják a gyerekeket.
Rajongsz a rémtörténetekért? Akkor ezt a videót feltétlenül nézd meg:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.