
Gyermekkorunkban teljesen természetes volt, hogy az iskolaudvaron, a játszótéren vagy egy nyári táborban pillanatok alatt szövődtek barátságok. Felnőttként azonban sokan tapasztaljuk, hogy a szoros kapcsolatok fenntartása rettenetesen idő- és energiaigényes. De vajon tényleg csak a túlzsúfolt napok miatt távolodunk el egymástól? Cikkünkben a felnőtt barátságok valódi próbatételét járjuk körül.
Számos korábbi tanulmány kimutatta, hogy azok az emberek, akik mély kötődést alakítottak ki másokkal, egészségesebbek és nagyobb eséllyel gyógyulnak fel a betegségekből. Természetesen ezeknek a barátságoknak kiegyensúlyozottnak kell lenniük ahhoz, hogy pozitív előnyökkel járjanak.
A felnőtt barátságoknak rengeteg kihívással kell szembenézniük, melyek közül talán a legnagyobb az időhiány. A nagybetűs élet tele van kötelezettségekkel és túlzsúfolt naptárral, hiszen ott van a párkapcsolat, a család, a munka, a gyerek, a háztartás és az összes többi, ezek mellett pedig szinte luxusnak tűnhet eljutni kávézni egyet. Emellett gyakran a távolság is közbeszól, hiszen régi barátaink új városba vagy országba költöznek. Továbbá felnőttként egyik pillanatról a másikra teljesen más élethelyzetbe csöppenhetünk, mint gyerekkori társunk, ami megnehezíti, hogy a másikkal közös pontokat találjunk. Ahogy fejlődünk, változunk, ezért, ami korábban összekötött minket, nem biztos, hogy megmarad.
Fiatalon folyamatosan olyan környezetben találjuk magunkat, ahol pofonegyszerű barátokat szerezni. A bulik, az iskolai események, a táborok mind lehetővé teszik az új emberek megismerését, akikkel később mélyebb kapcsolatot is kialakíthatunk. Mivel felnőttként ez jóval nehezebb, íme néhány tipp, hogy ne legyél magányos.
Az alábbi TED előadásban Dr. Mark Shapiro ad tanácsokat arra vonatkozóan, hogyan szerezz barátokat felnőttként:
Ezek is érdekelhetnek:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.