A kanapé az otthonunk egyik központi eleme: erre dőlünk le egy fárasztó nap után, ezen ücsörgünk a szabadidőnkben, vagy épp kínáljuk hellyel a vendégeket. Nem csoda, ha könnyedén és hamar bepiszkolódik. Szerencsére a közösségi médiában ma már számtalan háztartási trükkel és praktikával találkozhatunk, amik nem csupán hatékonyak, hanem pofonegyszerűek, kevés hozzávalót igényelnek és még olcsók is. Ilyen ez a kanapétisztítós hack is, amivel pillanatok alatt tisztává varázsolhatjuk a bútorszövetet. A legérdekesebb az egészben pedig az, hogy egy olyan konyhai eszközre van hozzá szükség, amire talán soha nem gondolnál, ha takarításról van szó.
Úgy van, egy fedővel. Először is egy tál kézmeleg vízben feloldunk egy evőkanál szódabikarbónát, valamint egy kevés mosószert. Ezután egy mikroszálas törlőkendőt belemártunk, majd alaposan kicsavarjunk. A kendőt kiterítjük, ráhelyezünk egy optimális méretű fedőt, és a négy sarkát összekötjük, úgy, hogy körbeérje a fedőt. A fogónál megfogjuk, és ezzel végigdörzsöljük a kanapét a videón látható módon – javasolja a Mindmegette.
A törlőkendőbe csomagolt fedő hatalmas tisztítókefeként működik, de anélkül, hogy kárt tenne a kanapéhuzatban. Egyszerű és praktikus!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.