Új élet

A nyolcgyermekes édesanya története a bizonyíték: 50 felett is le lehet fogyni

Létrehozva: 2024.05.27.

Módosítva: 2024.05.28.

A nyolcgyermekes édesanya, Pappné Szigeti Gyopár 15 kilót adott le, ráadásul a változókor ideje alatt. Szeretne még egy kis feleslegtől megszabadulni, de nem bármilyen áron, az egészséges étrendből nem enged…

Gyopár már nem hisz abban, hogy bárki, bármilyen súlyú lehet. Úgy véli, hogy nyolc gyerek után, 50 év fölött felesleges lenne a leánykori súlyáról álmodoznia. A saját bőrén tapasztalta meg, hogy az egészsége sokkal fontosabb.

Megváltozott a hormonháztartása

Sok nő a terhesség alatt hízik meg, amit szép lassan a szoptatás végére lead.

– Én a várandóság alatt alig híztam, szülés után kevesebb kiló voltam, mint terhesség előtt – árulta el a Fanny magazinnak az édesanya. – Viszont egy-két héten belül feljött 10-15 kiló, hogy szoptatni tudjak. Amikor meg abbahagytam a szoptatást, úgy tűnt el pillanatok alatt a súlyfelesleg, hogy semmit sem kellett tennem érte. Igen ám, de a negyedik gyerek érkezése után lett valamilyen változás a hormonháztartásomban. Amikor abbahagytam a szoptatást, nem történt meg a fogyás. Ráadásul furcsa tüneteim alakultak ki, izomgörcsök törtek rám, de irtó szokatlan helyen, például ásítás után a nyelvemben. 

A következő tünetem meg az volt, hogy hetente híztam egy kilót, pedig akkor már nagyon szigorúan diétáztam és sokat mozogtam. Orvostól orvosig rohangáltam. A legszebb tanács, amit kaptam, az volt, hogy ne egyek annyi zsíros húst, holott 16 éves korom óta vegetáriánus vagyok. 

Végül kiderült, hogy ciszták voltak a petefészkemben, a méhemben, ami miatt sürgősen meg is műtöttek. Ekkor már 25 kilóval voltam több, mint a lánykori súlyom. 

Pappné Szigeti Gyopár , Fanny magazin, fogyás
Az asszony ma (balra) és évekkel ezelőtt (jobb oldali képen)  Fotó: FANNY

„8 gyerek mellett nem tudtam tartani a diétát”

Gyopár 11 éve szülte a nyolcadik gyerekét, akkor már a változókor első lépcsőfokánál tartott. 

– A szoptatás után ugyanaz történt, mint a negyedik gyermekemnél, nem ment le egy kiló sem – mondja. – Brutális vérzéseim voltak minden hónapban ösztrogén dominancia miatt. Évekig komoly hormonkezelést kaptam, közben iszonyú vérszegény lettem, szinte állva elaludtam és állandóan el akartam ájulni. Rettenetes állapotban voltam, aminek az vetett véget, hogy két és fél éve kivették a méhemet. Persze próbáltam közben időnként megszabadulni a súlyfeleslegtől, mert nem tudtam vele megbarátkozni. 

Ha becsukom a szemem, vékony nőnek látom magam, mint régen. De ha kinyitom, akkor nagyon nem vagyok az.

 Olyan diétákat írtak elő nekem, amiben naponta ötször kellett enni, meghatározott időben, meghatározott ételeket. Minden áldott napom arról szólt, hogy bevásároljak, főzzek, és állandóan azt kellett figyelnem, hogy épp mit kell ennem vagy innom. Iszonyatos erőfeszítés volt az egész, főleg hét-nyolc gyerek mellett. Sajnos képtelen voltam ezt hosszútávon kivitelezni, feladtam az egész fogyás témát, aminek következtében 98 kiló lettem. 

Számos pozitív hatást tapasztal

Tavasszal volt két éve, hogy Gyopár úgy döntött, újra megpróbál lefogyni. Olyan étrendet szeretett volna bevezetni, amit hosszú távon is fenn tud tartani és passzol az ő egyéni igényeihez. Azóta 15 kilót adott le. 

– Régen már próbáltam a léböjt kúrákat, elhatároztam, hogy visszatérek hozzá, és minden tavasszal elvégzek egy 10-12 napos tisztítókúrát, amikor csak leveket fogyasztok – meséli. – Nagy hangsúlyt fektetek a visszaállásra is, két hónap alatt vezetem vissza a különböző ételeket. Ezzel egyidőben elkezdtem ismerkedni a nutritáriánus, vagyis a teljes értékű növényi étrenddel, fokozatosan vezetem be a javaslatait, mert nem szeretnék már magamra erőltetni semmit. Számos pozitív hatását tapasztalom a két módszernek. Például nincsenek ízületi panaszaim, szaladok az unokám után, pedig régen sokszor fájt a derekam. Második emeleten lakunk egy régi bérházban, és már nem kell megállnom az elsőn, hogy levegőért kapkodjak. Helyreállt a várnyomásom, korábban gyakran volt körömágygyulladásom, ezek is teljesen megszűntek. Még szeretnék 10-12 kilót leadni, de nem fogom magam összetörni érte. Tudom, hogy ha például elhagynám a gyümölcsöket, többet tudnék fogyni, de nem vagyok hajlandó lemondani róluk, mert sokkal fontosabb, hogy változatos, egészséges étrendet kövessek.

Hogyan változott az étrendje?

Gyopár szerint a fogyás mellett azért is különösen fontos egészségesen étkezni változókorban, mert jó hatással van a közérzetre és a hormonháztartásra.

– Igyekszem követni a nutritáriánus étrend felvetéseit, mert egészségesnek tartom – magyarázza. – De hozzáteszem, hogy nem vagyok magammal szigorú, és még nem tartok be mindent. 

Rengeteg zöldséget, gyümölcsöt fogyasztok, a múltkor megszámoltam, egy nap alatt huszonvalahány féle zöldséget ettem. Minden nap ugyanabban az időben fogyasztom a reggelit, ebédet, vacsorát, kerülöm a feldolgozott élelmiszereket.

 Annak idején a nagymamámtól is azt tanultam, hogy élelmiszert a piacról veszünk és nem a boltból félkészen. Nem használok zsiradékot, olajat. Nem akartam elhinni, hogy lehet olaj nélkül lepénykenyeret sütni. Most már tudom, hogy nem nagy ördöngősség, soha nem ragad le, és jó íze van. Korábban hajlamos voltam kevés fehérjét fogyasztani, valahogy a hüvelyesek, és a keresztesvirágúak, mint a brokkoli, a karfiol ritkán voltak nálam terítéken. Ez az étrend abban is segít, hogy tudatosan rakjam össze a napi menümet, így megvan minden, ami a szervezetemnek fontos. 

Tisztelt Olvasóink!
Amennyiben érdeklődését a témával kapcsolatban felkeltettük, ajánljuk figyelmébe a Figyelő rendezvénysorozatát, ahol az egészséggel és az életmóddal foglalkozunk.
A május 28–29-i kétnapos konferencián olyan fontos témákról is szó lesz egyebek között, mint a paradigmaváltás az egészségügyben, a gyógyszeripar kitörési pontjai, a mesterséges intelligencia szerepe és a korszerű táplálkozás, életvitel. Előadóink az ágazat vezető szereplői.
A Mediaworks Hungary Zrt. Csak egészség legyen című konferenciájára jegyek még kaphatók az alábbi címen: https://rendezveny.figyelo.hu/ .

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek