Test és lélek

Nincs egyedül! Többen kérnek nyugtatót a koronavírus miatt: Így őrizze meg lelki egészségét karácsonykor – Tippek a pszichiátertől

Bors

Létrehozva: 2020.12.10.

Forrás: Shutterstock

Nagymértékben megnőtt a nyugtatók felírása a járványhelyzet miatt, melyekből a patikák is komoly mennyiségeket rendeltek be az év végére. Dr. Katona Edit pszichiáter, homeopata enyhébb esetekben inkább természetes szorongáscsökkentő és egészségmegőrző megoldásokat javasol az ünnepekre.

– 2020-ban a legtöbb lelki probléma saját környezetemben, praxisomban a szociális kapcsolatok megváltozásából fakadt: hol túl sok, hol túl kevés volt belőle. Folyamatos dilemmát jelentett, kivel és mikor találkozhatunk. Voltak olyan hetek, amikor pácienseim főként lelki támogatás, együttérzés, informálódás igényével érkeztek hozzám és jellemzően nem volt szükségük gyógyszerre – foglalta össze az idei évet Dr. Katona Edit pszichiáter, aki szerint a legfontosabb tudatosítani magunkban, a világ folyton változik és a jelenlegi nehéz időszak is egyszer elmúlik.

Emellett magabiztosabbá válhatunk döntéseinkben, a saját életünkben apró változtatásokkal, kis odafigyeléssel.

– Tapasztalatom szerint mindössze 5 dolog kell ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben: kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás, megfelelő mennyiségű és minőségű folyadék, alvás, kellően megválasztott fizikai aktivitás és lelki feltöltődés. Ha ezekre odafigyelünk, kevésbé viselnek meg a körülöttünk zajló események.

A szakértő hangsúlyozta, hogy érdemes kutatni, ugyanis rengeteg hasznos online megoldást tesznek közzé az interneten.

– A telemedicina, távterápiák kiválóan működnek, mellette pedig aktuálissá váltak a meditációs, légzés és relaxációs technikák, pl. az autogén tréning, melyekkel szelíden és gyorsan megnyugtathatjuk a testünket és lelkünket. A tudatos jelenlét (mindfulness) gyakorlatok, valamint a figyelemtréning is elérhetők a világhálón, segítik kezelni a ránk zúduló információkat – sorolta fel a lehetőségeket a terapeuta, felhívva a figyelmet arra, hogy a kritikus időszakok előhívják az emberekből a segítőkészséget. Ennek köszönhetően ingyenes kurzusok érhetők el a neten. De remek ajándékötlet lehet az online egyéni fitnesz vagy jógaóra is.

A házipatikánkat is érdemes feltölteni az év végére olyan természetes alapanyagú gyógyszerekkel, amelyek oldják a feszültségből vagy például a magányból adódó érzéseket.

Dr. Katona Edit pszichiáter homeopátiás tippjei

* A szakértő szerint hasznos lehet az arsenicum album alapanyagú homeopátiás gyógyszer, amely enyhítheti az egyedülléttől vagy a fertőzéstől való szorongást. Testi tünetek közül segíthet a gyengeséggel járó gyomorrontás, hasmenés, nátha esetén is, amelyek szintén gyakran tapasztalt tünetek mostanság.

* Akinél karácsony idején felerősödik a kapcsolati veszteség, csalódás, szeretetlenség érzése, számára lelki elsősegélyként az ignatia amara alapanyagból készült homeopátiás gyógyszer jelenthet enyhülést, ha úgy érzi, sírás fojtogatja, gombóc van a torkában, nem kap jól levegőt, sóhajtozik.

* A pszichiáter a rendszeres magnéziumszedést is javasolja, ami hozzájárul a szorongásból eredő görcsös testi tünetek enyhüléséhez.

*A megpróbáltatástól való félelmet a gelsemium alapanyagból készült homeopátiás gyógyszer oldhatja. A gelsemium testi szinten a gyengeséggel, szédüléssel, fejfájással, lázzal jelentkező influenzaszerű tüneteknek is gyakran használt szere, a beteg jellemzően nem érez szomjúságot.

* Mindezek mellett a szabadban történő mozgás is nélkülözhetetlen. A túra, a futás vagy séta a természetben, erdőben, vízparton akár mínusz fokban is, erősíti az immunrendszerünket és feltölti a lelkünket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713549617
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713549617
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713549617
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713549617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy