Alváshiány: tíz évet elvesz az életünkből

Alváshiány: tíz évet elvesz az életünkből

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 12. 11:00
<p>Népbetegség az álmosság, a kialvatlanság, a tökéletes pihenés hiánya évekkel megrövidítheti az éle­­tünket. Az alvás minőségén tudatosan lehet javítani.</p>
Hu-Zo

Március 16-án, pénteken van az alvás világnapja. A fővárosban holnap konferenciát tartanak a témával kapcsolatban, az esemény szervezője a Budapesti Alvásközpont igazgatója, a Magyar Alvásszövetség társelnöke, G. Németh György. 

– Az alvás egy nagyon friss tudományág, nálunk mindössze 20-25 éve foglalkoznak vele – mondta a Borsnak a szakember. – Ha nem alszunk eleget, vagyis 7-9 órát, borul a szervezet egyensúlya és akár 10 évvel is rövidül az életünk – figyelmeztetett G. Németh. A szakember szerint az evolúció úgy alakította az embert, hogy az alvás az éjszakához kötődik, ezért fontos az alvás közbeni teljes sötétség. Ennek eléréshez alkalmas lehet egy szemtakaró, de az is jó módszer, hogy bebújunk a paplan alá, így a technikai eszközeink világítása sem zavarhat. 

Alvás közben fázisok váltják egymást. Elalváskor még ugyan egyre halkabban, de hallunk hangokat. Utána a mély alvás fázisában már se kép, se hang. Ez a legfontosabb ciklus. Ha ebben a szakaszban felébresztenek, az egy sokkhatás, ami az egész napunkra rányomja a bélyegét. Hirtelen, azt sem tudjuk hol vagyunk, mert benne vagyunk az álmunkban. A legjobb az lenne, ha az ébredésünk mindig a felszínes alvás idejéhez kötődne. Ilyenkor kipattanunk az ágyból és nem kell kávé vagy cigi.

Leghosszabb ébrenlét

Az orvosi felügyelet mellett történt alvásmegvonási kísérletek közül egy 1965-ös tartja a hivatalos világrekordot. Akkor egy 17 éves amerikai középiskolás, Randy Gardner 264,4 órát, vagyis 11 napot és 25 percet töltött ébren.

– A kellemes álmok segítik az alvás minőségét, az ellenkezője nyomasztó élmény. De hatással van a pihenés minős­­­égére a napközbeni stressz is. És bármilyen kellemes körülmények között alszunk, egy éjszaka előjövő fogfájás nagyon bezavarhat. Mint ahogy az is, ha kényelmetlen az ágy vagy forgolódás közben meggyűrődik rajtuk a pizsama. A meztelen alvás ezt például kiszűri – mondta G. Németh György.

Ön szerint mi a jó alvás titka?

Horváth György: Nekem csönd és nyugalom kell. 7-8 óra után felébredek, de napközben előfordul 2 perces bóbiskolás. Az idegeskedés kimondottan a nyugodt alvás ellen dolgozik. 

Pál Barbi: Nekem a jó alváshoz a sport a segítség: másfél óra edzés, konditerem, futás. Utána annyira elfáradok, hogy szinte azonnal elalszom. Hét közben 5-6 óra a maximum, de hétvégén 10-12 órát is alszom.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.