Hatodik gyermekét várja a fittmama

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 19. 17:00
Az Ausztráli­á­ban fittmamaként híressé vált Sharny Kie­­ser a hatodik gyermekével állapotos, a 16. hétben jár. 
Tamás Rita

A 35 éves édesanya szép lassan tanulta ki a terhesség természetét, az első gyermekénél még harminc kilót hízott a terhesség idején, egészségtelen ételekkel tömte magát, rossz volt a közérzete, reggelenként rosszul érezte magát, és szülés után depresszió gyötörte.

– Az első terhességeim idején egyre rosszabbul éreztem magam, ahogy teltek a hetek – meséli.

– Ideges voltam, fájdalom kínzott, úgy feszültek a lábaim, hogy szinte szétdurrantak, testem minden centijében óriási nyomást éreztem. A szüléseim is gyötrelmesek voltak, az első több mint 27 óráig tartott.

Sharny az első négy terhességét gyötrődte így végig, nem edzett semmit, mert féltette a babát, a mozgáshiányos és kalóriadús életmód azonban teljesen kikészítette testileg és lelkileg.

– Az ötödiknél aztán úgy döntöttem, hogy nem változtatok az életmódomon, eljártam sportolni, odafigyeltem arra, hogy mit eszem, és sokkal jobban éreztem magam – folytatta. – Nyoma sem volt a reggeli rosszulléteknek, a szülés utáni depresszió is elkerült, és maga a szülés is sokkal könnyebb volt. El sem tudtam képzelni, hogy ilyen is lehet.

Sokat játszik a gyerekekkel, mindennap edz, nem teherként, ha­nem állapotként fogja fel a várandósságot. A korábbi, problémás terhességei után is gyorsan összeszedte magát, de azt mondja, sokkal egyszerűbb eleve fittnek maradni. Nem csak az ember teste, hanem a lelke is egész­ségesebb marad, nem veszíti el a vitalitását, energiáját. Tapasztalatait a PregPIT című könyvben gyűjtötte össze. Van mit... 

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.