3 magyar film az érettségiről, amit minden végzős diáknak látnia kell

2025
PUBLIKÁLÁS: 2025. május 05. 12:35
Elérkezett a nap, amit a diákok jelentős része nagy izgalommal várt, míg mások egyesen rettegtek tőle. Az érettségi egy igazi vízválasztó alkalom az ember életében, mely számos itthoni filmkészítőt is megihletett. Az ő műveikből válogattunk e jeles eseményre.

A héten elkezdődött a megmérettetés, amire négy éven keresztül készültek középiskolások ezrei: az érettségi. Egyesek szerint ez nemcsak egy holmi vizsgasorozat, hanem egy igazi mérföldkő az életünkben, mely hatalmas jelentőséggel bír. Az egyszer biztos, hogy a tinédzserkorból a felnőtt élet kapujának küszöbén átlépő fiatalok sok filmkészítőt megihlettek már, köztük hazai művészeket is. A következőkben három olyan magyar moziról lesz szó, melyek kiválóan közelítették meg ezeknek a napoknak a vizsgadrukktól telített hangulatát, és akár kellemes kikapcsolódásként szolgálhatnak minden végzős diáknak (is).

érettségi 2025. magyar filmek
A Magyarázat mindenre a legfrissebb a magyar filmek közül, melyek az érettségiről szólnak (Fotó: IMDb)

Filmek, melyek segítenek hangolódni az érettségire:

Moszkva tér

Nemrég volt a Magyar Film Napja, melynek alkalmából összegyűjtöttük a tíz legjobb hazai alkotást. Arról a listáról éppen csak lecsúszott Török Ferenc klasszikusa, de itt most kötelező a jelenléte. A Csatlós Vilmos, Balla Eszter és Szabó Simon főszereplésével megjelent felnövéstörténet egy elcsalt érettségi sztoriját meséli el, de ez a film nemcsak erről szól, hiszen jelentős szerepet kap még a rendszerváltás időszakának egyedi hangulata, valamint az akkor divattá vált vonatjegy-hamisítás is. Az egész mozinak van egy egészen kellemesen nosztalgikus rezgése, ami miatt sokak kedvencének számít a mai napig.

A Moszkva tér kiváló korrajzként szolgál a rendszerváltás időszakának iskolai hangulatáról (Fotó: IMDb)

Zanox – Kockázatok és mellékhatások

Mint azt tudjuk, az érettségi sokak életében az egyik legnagyobb megmérettetésnek számít. Ám, mit csinálnánk akkor, ha előre tudnánk eme fontos nap minden minutumát? A Zanox – Kockázatok és mellékhatások főhőse, Misi (Bálint Előd), amellett, hogy jó jegyet szerezzen magának és társainak a vizsgán, a szerencsétlen szerelmi élete megváltoztatására, valamint egy bűnügy felgöngyölítésére is felhasználja a váratlanul hatalmába került szuper képességét: akárhányszor meg tudja ismételni az érettségi napját, amíg van elegendő pálinkája.

Az érettségi 2025-ben is könnyebben menne, ha tudnánk előre, melyik tételt húzzuk (Fotó: IMDb)

Magyarázat mindenre

Reisz Gábor több nemzetközi filmfesztiválon is (Velence, Chicago) jutalmazott 2023-as művének is az érettségi szolgáltatja az alapsztorit. A Magyarázat mindenre történetének középpontjában egy kokárda, valamint a szóbeli történelem érettségijén megbukó ifjú nebuló, Ábel állnak. A bukott diák ugyanis nemzeti jelképünkben látja a vizsgán való sikertelensége okát, szerinte a tanár amiatt nem engedte őt át, mert a trikolort viselte a jeles alkalmon. Ábel kínos kifogáskereséséből hamar óriási nyilvánosságot kapó politikai vita alakul ki, mely nagy hatással lesz mind a pedagógus jövőjére, mind a saját családjával és barátaival való kapcsolatára.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.