"Katasztrófa volt" – Dárdainak üzent az edzője

gárda
PUBLIKÁLÁS: 2024. november 24. 19:30
Egy év alatt nem sok minden válozott a Hertha Berlinben focicsapatánál. Az új edző sem tud többet felutatni, mint korábban Dárdai Pál.

Dárdai Pál felállítása sem segíti elő a Hertha Berlin focicsapatát. Az új edzőtől, Christian Fieltől a vezetők azt várták, hogy a Bundesliga másodosztályában feljutásért harcoljon a gárdával. Eddig erről szó sincs, a berliniek a középmezőnyben vegetálnak.

dárdai
Dárdai Márton végigjátszotta az Ulm elleni meccset Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP


 

A gárda szombaton az Ulm ellen játszott otthon 2-2-s döntetlent úgy, hogy kétszer is vezetett. Dárdai Márton kezdőként játszott a védelemben, míg bátyja, Palkó már a 32. percben beállt csereként. A nyáron Nürnbergből kivásárolt Fiel az iksz után nem kímélte játékosait, főleg a Dárdai Márton által vezérelt hátsó alakzatot pécézte ki.

Ez katasztrófa volt, rossz volt látni a védelem hibáit 

fakadt ki a tréner. 

- Túl sokat hibáztunk hátul, emiatt sem érdemeltünk többet egy pontnál.


Dárdai nélkül sem megy

A Hertha jelenleg a 11. helyen áll. 13 meccs alatt egálban vannak, 5 győzelem, 3 döntetlen és 5 vereség, 22-22-s gólkülönbség. Egy ponttal van többje most a Herthának, mint egy éve ilyenkor, a 13. forduló után Dárdai Pállal. Mindez a középmezőnyhöz elég idén is, feljutásról egyelőre nincs szó Berlinben Dárdai Pál nélkül sem.


 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.