Január óta nem titok, idén visszavonul Kapás Boglárka világbajnok, olimpiai bronzérmes úszó. Persze nem a könnyed levezetésről szól számára a lezárás, hiszen ott szeretne lenni nyáron, a párizsi olimpián. Emiatt jött most el számára egy sorsdöntő hét.
Bogi keddtől a Duna Arénában vesz részt az úszók országos bajnokságán. Itt nem kisebb céllal indul el, mint a párizsi részvétel kiharcolása. Ehhez 200 méter pillangón kell teljesítenie az olimpiai A-szintet, ami eddig nem jött össze neki.
Tudja, bármilyen szép is a pályafutása, az utolsó évben azt az olimpia koronázná meg. Emellett arról is beszélt a Borsnak, hogy tervezte meg a lezárást.
Nehéz lesz. Fontos felkészülni lelkileg arra, hogy ennek egyszer vége. Meg kell tervezni előre, éppen ezért jelöltem ki a decembert, amikor is rövidpályás világbajnokság lesz Budapesten
- mondta a kameránk előtt Bogi, akinek férje, Telegdy Ádám is érdekelt a bajnokságon. Az ő helyzete annyival különbözik, hogy noha 200 méter háton megvan az olimpiai szintideje, a hazai ranglistán ketten is megelőzik őt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.