Kassai után még ez is, elvett egy büntetőt a játékvezető a Viditől az EL-ben?

Kassai után még ez is, elvett egy büntetőt a játékvezető a Viditől az EL-ben?

futball
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 08. 20:50
Bors

Azok után, hogy Kassai Viktor Bajnokok Ligájában vétett hibájától zengett ma az egész sajtó – a magyar bíró nevetséges tizenegyest fújt be szerdán a Manchester Citynek a Sahtar ellen – az Európa Ligában is magyar résztvevője van egy kérdéses bírói ítéletnek.

A Vidi csaknem teltház előtt játszik a Groupama Arénában a görög PAOK ellen, és negyvenöt perc játék után, kiegyenlített meccsen, gólnélküli döntetlenre állnak a felek. Azonban könnyen vezethetne is a magyar csapat, és nemcsak a kialakított helyzeteinek köszönhetően.

A 31. percben ugyanis egy szabadrúgást követően a székesfehérváriak védője, Vinícius Paolo gyanús körülmények között terült el a földön a tizenhatoson belül. A visszajátszáson az látszott, hogy a görögök játékosa, Pontus Wernbloom a kezénél fogva húzta vissza a brazil származású focistát. A török játékvezető, Ali Palabiyik sípja azonban néma maradt.

A mérkőzést közvetítő Sport 1 stúdiójában Puhl Sándor, korábbi nemzetközi játékvezetői is úgy fogalmazott "egyértelmű tizenegyes maradt el, ami döntően befolyásolhatja a mérkőzést".

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.