–10 fokban a revans vágya fűti a Vidit

–10 fokban a revans vágya fűti a Vidit

futball
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 29. 08:15
Három éve a BATE ejtette ki a BL-ből a Vidit, ám ha most győz, első magyarként jut tovább egy nemzetközi kupasorozat csoportköréből.
K. B.

Történelmi siker kapujában a magyar csapat, amelynek játékosai tegnap délben nyakig cipzározott vastag kabátban, sapkában, sálban érkeztek meg Fehéroroszországba – ahol már beköszöntött a tél. Hetek óta komoly mínuszokat mutatnak a hőmérők, és a mai meccsen akár –10 Celsius-fok is lehet a meteorológusok szerint. A játékosok az összecsapás alatt kizárólag melegen tartó aláöltözettel és kesztyűvel védekezhetnek a hideg ellen, de a Vidi focistáit a visszavágás vágya is fűti majd.

Három évvel ezelőtt ugyanis éppen a BATE Boriszov ejtette ki a magyar csapatot a Bajnokok Ligájából, miután a harmadik selejtezőkörben a magyarországi 1-1 után otthon 1-0-ra nyertek. Van tehát miért revansot venni – a szeptemberi 2-0-s vereséget is beleértve – és kiejteni az Európa Ligából őket, de ami még inkább feltüzeli a Vidi játékosait a fehérorosz fagyban, az a to­vábbjutás kiharcolása. Győzelem esetén a Chelsea mögött cso­port­másodikként biztosítanák be a helyüket az EL legjobb 32 csapata között. Márpedig ma­gyar klubnak korábban sosem sikerült továbbjutnia nemzetközi kupasorozat csoportköréből.

Sőt egy újabb győzelemmel, így a kvartett második helyének kiharcolásával 1 millió 570 ezer eurót (509 millió Ft) kaszálna a Vidi, amely az alapdíjjal és a két PAOK elleni sikerrel már 4 millió 60 ezer eurót (1,3 milliárd Ft) így is bezsebelt.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.