Hosszú távban gondolkodunk, sok minden jóval könnyebb, viszont a mindennapjaink ugyanolyanok – magyarázta a Borsnak a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó. – Öt éve tartozunk össze, együtt ébredünk, és reggel én viszem a kávét az ágyba. Betti fogalmazott úgy, egy kapcsolatban bizonyos időkorlátokon belül tervezünk, egy házasságban viszont élethosszra. Valahogy így tudnám megfogalmazni az életünket.
Annak ellenére, hogy a házaspár kiegyensúlyozottnak tűnik, a gyerekvállalás időpontját még nem tűzték ki.
– Természetesen gondolkodunk azon, hogy hárman legyünk. Szerintem ez a természetes, de még nem aktuális. Mindketten a karrierünkkel foglalkozunk, úgy vagyunk vele, érezzük majd, amikor eljön a pillanat, hogy bővülnie kell a családnak.
Nagyon idillikusnak hangzik kettejük kapcsolata. Hogy mi a titkuk, arra így felelt:
– Betti a megértésével rengeteget segít. Nagyon magas az érzelmi intelligenciája, és pontosan tudja, milyen élsportolóval élni. Régen féltem, hogy bárki lesz a párom, hogyan tolerálja az életmódomat, de ő ezt a legnagyobb empátiával kezeli, amiért én hálás vagyok neki. Cserébe próbálok minél jobb férj lenni.
Most, hogy lecsengett a rohanós időszak, az ünnepek alatt végre kikapcsolódhatnak. Először vállalkoztak arra, hogy megvendégeljék a családot karácsonykor. Saját főztjükkel és sok izgalommal készültek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.