Gera: akár a kapuba is beállnék

Dárdai Pál
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 12. 08:15
Gera Zoltán augusztusa parádésan sikerült a Grou­pama Arénában, az új stadion mindkét kapujába betalált. A Fradi ásza pénteken a finnek elleni Eb-selejtezőn gólpasszal is beérné.
Sz. S.

Gera azt mondja, 35 éves kora ellenére fizikai állapotára nincs panasz, ebből kiindulva vélhetően a finnek elleni Eb-selejtezőn meghatározó egyéniség lesz. Az augusztus 7-ei, Chelsea elleni stadionavatón előbb felszentelte a Nagyvárad tér felé eső kaput, majd 24-én a Nyíregyháza elleni bajnokin a másikba is betalált – utóbbi bombája a jobb felső sarokba vágódott.

– Pénteken egy gólpasszal is beérném, csak nyerjünk azzal! – mondja a 80. válogatott meccse elé néző Gera. Négy éve Helsinkiben játszott a finnek elleni, 2-1-es magyar sikerrel végződött Eb-selejtezőn, és az északiak mostani focistáit is jól ismeri. A románok elleni 1-1-es idegenbeli selejtezőn támadó, a Feröerrel szembeni 1-0-s találkozón védekező középpályást játszott, kérdés, hogy ezúttal melyik szerepkörben látjuk. A felvetésre ennyit mond: akár kapusként is vállalja a szereplést.

– Igaz, azzal nem járnánk túl jól – teszi hozzá. A nála három évvel idősebb Dárdait barátjának nevezi, ám ha edzés vagy meccs kezdődik, vége a tréfálkozásnak. Az F csoportban éllovas északírek eddigi remeklése és a görögök gyengélkedése meglepte. Azt javasolja, akkor érdemes elemezni a csoportállást, ha a magyar–finn, román–északír és görög–feröeri találkozók befejeződnek.

Ada: Nem érdekel a rokonság!

Sziasztok! Tudom, tudom, hogy a finnek nagyon közel állnak hozzánk, kedvelem is az északi srácokat, sőt bevallom, kislánykoromban szerelmes voltam Jari Litmanenbe. De most megkeményítem a szívem, ami csak Paliért és a fiúkért dobog. És persze értetek, akik nemcsak a magyar válogatottért rajongtok, hanem értem is. Ne feledjétek, ha nyerünk pénteken, ledobom a melltartómat. Addig is: Hajrá, fiúk! Hajrá, magyarok! 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.