Az ausztrál Feliks Zemdegs nyerte meg a 2013. évi Rubik-kocka világbajnokságot: 7.36 másodperc alatt sikerült kiraknia az eszközt. A vakon történő kirakásban a magyar csapat tagja, Endrey Marcell valamennyi kategóriában győzött, az 5-ször 5-ös kocka "vak" kirakásában pedig világcsúcsot ért el.
A pálinkafőzés, illetve a pálinka történetével ismerkedhetnek meg a látogatók a visegrádi Rév utcában megnyílt pálinkamúzeumban, ahol akár a "zugfőzés" is kipróbálható, sőt, egyedi címke sajátkezű gyártására is van mód.
A magyar nyaralók többsége a törölközőt cseni el leggyakrabban a szállásokról, tíz magyar szállásadóból kilencnél fordult már meg olyan vendég, aki nem csak a saját tárgyait csomagolta be - ismertette felmérésének eredményét a Szallas.hu portál kedden.
A hőmérséklet ingadozása következtében veszítette el a fejét több Buddha-szobor a pekingi Nyári Palotában - közölték a park illetékesei, miután az interneten elterjedt, hogy vandálok pusztítottak a kínai főváros egyik legfontosabb idegenforgalmi látványosságánál.
A hőség miatt keddre már csak citromsága, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki több megyére a meteorológiai szolgálat. A várható viharos szél miatt azonban négy megyére és Budapestre másodfokú figyelmeztetés van érvényben.
Mesterséges földhőrendszerek kifejlesztésére nyert el csaknem 120 millió forintos támogatást az Új Széchenyi Terv pályázatán a Mannvit Tervező és Tanácsadó Kft. - közölte a cég az MTI-vel.
Az első, laboratóriumban, őssejtből tenyésztett hússal töltött zsemlét a héten szolgálják fel Londonban. Előállítása mintegy 250 ezer font, azaz több mint 86 millió forint lesz.
Jelentős hatással volt a modern bűnügyi helyszínelés fejlődésére a világirodalom két híres detektívje, a Sir Arthur Conan Doyle tollából született Sherlock Holmes és az R. Austin Freeman által kitalált Dr. John Evelyn Thorndyke - állítja a Manchesteri Egyetem egyik történésze.
David Attenborough brit természettudós szerint a popzene leginkább a fiatalok számára élvezhető, mivel "erősen szexuális" hangjai segíthetnek a kiválasztott személy meghódításában.
Mostantól nálunk is kaphatók az egészségesebb fogások elkészítésére alkalmas készülékek Kompakt, Családi és Vendégváró típusai, amelyeket akár a nyaralásra is magunkkal vihetünk.
Az országban elsőként okostelefonos tárlatvezetéssel járhatják körbe a látogatók az egervári Nádasdy-Széchényi-várkastélyt, amelyet több mint 600 millió forintos beruházással a reneszánsz kor mindennapi életét bemutató látogatóhelyévé alakítottak.
Egyre gyakrabban tárul elénk csókolózó lányok képei különféle helyeken, utcán, médiában. Egy kutatásból kiderült, hogy a nők mintegy 90%-a képzelte már el magát erotikus helyzetben egy másik nővel.
A tikkasztó hőségben nincs is jobb egy jégkockákkal teli hűsítő italnál. Ahhoz hogy feldobjuk a jeges italunkat készíthetünk ízesített jégkockákat is. Most megmutatjuk hogyan!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.