A tudatos folyadékbevitelt legkésőbb a terhesség idején el kell sajátítani. Kismamák esetében ugyanis különösen fontos a megfelelő mennyiségű folyadékpótlás.
Sági Szilárd, a Hal a tortán sztárja és kedvese, Soós Szilvia több mint 5 éve vágytak kisbabára, amikor 2014-ben lombikprogramba kezdtek. Egy ország drukkolhatott nekik, és követhette nyomon a gyermekáldáshoz vezető útjukat. Szerencsére az első lombikkezelés sikeresnek bizonyult, és szüleik legnagyobb boldogságára a Sági ikrek 2015. január elején világra jöttek.
Amikor elköltözünk otthonról, kollégiumba vagy albérletbe, hirtelen meg kell teremtenünk a saját kis zugunkat. De miből, és hogyan? Főleg, ha környezetbarátot akarunk?
Huszonnyolc évvel ezelőtt a futball pályán olyan érzés fogott el, amilyen előtte még soha: reszketést, koncentráció hiányt, kábultságot, verejtékezést éreztem. Fogalmam sem volt, mi lehet ennek az oka, de szerencsére a közelben laktam, hazamentem és kiettem a hűtőből mindent, amit csak találtam. Ettől teljesen jól lettem.
Akár a hazai magángyógyászati ellátás lassú erősödésének jele is lehet, hogy Magyarország 1945 óta első magánkórháza mégsem hal meg teljesen. A Telki Kórház tizenöt évig működött, végül 2013-ban záratta be az ismert vállalkozó, Kovács Gábor. Most azonban a helyszíni tájékoztatón új tulajdonost mutatott be: Lantos Csaba, a magán egészségügyben több érdekeltséggel is rendelkező vállalkozó az új tulajdonos, aki a Telki Kórház Kft. Budakeszi úti rendelőintézetét Róbert Rendelőintézet néven működteti tovább. A Telki a lélegeztetőgépről az aktív terápia színterére léphet.
Hatalmas az öröm Bárdosi Sándor családjában, hiszen szerda hajnalban megszületett az olimpiai ezüstérmes birkózó kisfia. A mama és a baba is köszöni szépen, jól érzi magát!
A XXI. század emberének szervezete, rendkívül túlterhelt kemikáliákkal. Nem is gondolnánk, hogy ennek milyen súlyos következményei vannak egészségünk szempontjából... vagy nem szívesen gondolunk bele.
Egy hét alatt háromszorosáraemelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma -olvasható az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán közzétettjelentésében.
A minap napvilágra került a Normafa tervezett átalakításainak környezetvédelmi hatásvizsgálata. A civil szervezetek és a helyben élő emberek véleményét is figyelembe véve a kerületi önkormányzat a természeti értékeket megőrző tájrehabilitáció mellett döntött.
Tíz év alatt tizedével csökkent a járóbeteg-szakellátás esetszáma, a kórházi ágyak kihasználtsága pedig a többszöri ágyszámcsökkentés dacára gyengült - írta a Napi.hu a 2013-as Egészségügyi Statisztikai Évkönyv adatait ismertetve csütörtökön.
A gyermeknevelés egyik nagy kérdése, hogy mit engedjünk és mit adjunk meg a gyermekünknek, mennyire legyünk szigorúak, hogyan lehet betartani a következetességet. Németh Kristóf is minden nap megbirkózik a feladattal: bár szerencsésnek tartja magát, mert kisfia, Lóci még hét éves kora ellenére is nagyon ragaszkodó, tudja, hogy hamarosan eljön az idő, amikor nem ad majd puszit a suli előtt.
Egyre népszerűbbek azok a masszázs fajták, amelyeket a babán alkalmaznak, ezek közül pedig akad egy nagyon különleges, úgynevezett ajurvédikus masszázs, ami boldog perceket szerez a babának és a szülőnek egyaránt. Emellett ráadásul számod jótékony hatása is van!
Az élet legnagyobb kérdéseinek egyike a "Drágám, terhes vagyok?" Van olyan nő, aki egyszerűen csak tudja, hogy az, mások pedig az orvos közlésére hagyatkoznak, miután az elvégezte a szükséges vizsgálatokat.
A párkapcsolat miatti gyakori bizonytalanság és aggodalom rontja a testi egészséget is. Ezek az érzések ugyanis növelik a stresszhormon szintjét, s csökkentik az immunrendszer betegségekkel szembeni ellenálló képességét - írja aHealth Day.
Még javában tart a vizsgaidőszak, és a diákok legfontosabb feladata ilyenkor a tanulás. Ahhoz, hogy az állandó ülés ne terhelje meg a gerincoszlopukat, fontos odafigyelni arra, hogy milyen testtartásban görnyednek a gép vagy a jegyzeteik felett! Ehhez adunk néhány gerinckímélő tippet!
Az inhalálás - köznyelven gőzölés -, az őskor óta ismert gyógymód. Használják heveny légúti megbetegedésekre, de az idült légzőszervi betegségek kezelésére is kiváló módszernek bizonyul!
A koránkelés sok ember számára igazi kihívást jelent, és bizony sokan használják a telefonjukon az egyre népszerűbb szundi-gombot, amely néhány perc múlva újra ébreszti őket. Gianni is ezek közé az emberek közé tartozik: az olasz étterem tulajdonos van, hogy egy órával a felkelés előttre állítja az óráját, hogy legyen ideje szundizni.
Sokan az új évben pillanatok alatt szeretnének megszabadulni fölösleges kilóiktól, a csodadiéták azonban nem csak gyors visszahízást eredményezhetnek, de az egészséget is megviselik. Hegyi Marianna, az Oxygen Wellness Fogyi Klubjának vezetője biztos tippeket adott a fogyáshoz.
Tanulmányok szerint a terhesség korai szakaszában a mértékletes alkoholfogyasztás segíthet megelőzni a viselkedési problémák kialakulását a születendő gyerekeknél.
Brazília világelső acsászármetszéssel történő szülések számát tekintve, a brazil csecsemők többmint fele így jön a világra. "Valóságos járvány" - véli a kormány, amelyszeretné visszafogni a folyamatot.
Mivel tél van, tökéletes szórakozás a családi estékhez, ha együtt készítünk zokniból hóemberkéket. Akár ajándékba is nagyszerű, és mindenképp jó móka lesz.
Nagyon szerencsés az a gyerek, aki sokáig élvezheti a nagyszülei szeretetét, de vajon meddig szólhat bele a nagyi a gyermeknevelésbe? Balássy Betty szerencsés helyzetben van: náluk tökéletes a kapcsolat a nagyszülőkkel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.