Az Országos Epidemiológiai Központ nemzetközi kapcsolatrendszerén keresztül tájékoztatást kapott arról, hogy több európai polgárt is megfertőzött a Zika-vírus dél-amerikai, illetve dél-ázsiai útja során.
Az ünnepek után az egyik legjellemzőbb probléma a túlsúly. Ez nem is csoda, hiszen a karácsonyi asztalon egymást követik a sültek, a zsíros, nehéz ételek, a cukros üdítők, és persze a sütemények. Ráadásul ilyenkor gyakori, hogy akár kétszer is ebédelünk, vacsorázunk a vendégség miatt, és az esti süteménynassolás is többször jelentkezik. Ez pedig túlsúlyt okoz, amit nem érdemes félvárról venni.
Az emberek számára egyre fontosabb az egészséges életmód, ami nem is csoda, hiszen egy sor betegség kerülhető el általa. Nem is hinné mennyi, hiszen a rendszeres, de nem túlzásba vitt sport, és a megfelelő táplálkozás olyan betegségek kockázatát is csökkenti, mint például a mellrák.
Szeretnél tenni valamit az egészségedért és a jó hangulatodért, amivel a kitartásodat is fejlesztheted? Szeretnél napról napra egyre több és jobb lenni? Tarts velünk: 2016 a kihívás éve!
Délen is mindenütt erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és a délnyugati országrész kivételével egyre több helyen alakul ki eső, zápor, északkeleten reggel néhol ónos eső is előfordulhat. Késő délelőttől nyugat felől már felszakadozik a felhőzet, mind nagyobb területen kisüt a nap. A Tiszántúlon ugyanakkor estig felhős marad az ég, de kora délután arrafelé is megszűnik a csapadék. Délelőtt a ködfoltok feloszlanak, majd az esti óráktól ismét többfelé köd képződik. Mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton és délen 5 és 10 fok között, másutt 3, 4 fok körül alakul. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő.
A szerecsendió (Myristica fragrans) az Indonéz-szigetekről származik. Az aromaterápiában az idegrendszer, az emésztőrendszer működésének támogatására használatos, alkalmazható gyulladások és fájdalom ellen.
Azok az amerikai polgárok, akik 25 hétnél hosszabb időre maradtak munka nélkül, nagyobb valószínűséggel betegszenek meg valamilyen mentális betegségben, mint dolgozni járó társaik. A munkahely elvesztése jobban megviseli a diplomásokat, mint a kevéssé iskolázottakat.
Egy kisgyermekes család egyik legnagyobb kiadását a pelenkavásárlás jelenti. Egy kisbabának körülbelül 100 darab pelenkára van szüksége havonta, ez a mennyiség viszont egyes rászoruló családoknak nagy megterhelést jelenhet.
Sokan hajlamosak steril környezetet teremteni a hálószobába: minden fehér, a falaktól az ágyneműig. Pedig lehet itt is okosan bánni a színekkel, anélkül, hogy zavarná az álmunkat!
Szervezetünk a tél után testileg-lelkileg kimerült, és a tavaszi fáradtság szinte mindegyikünket utoléri. Létezik azonban egy "szer”, amely hatékony segítséget képes nyújtani. A neve, bergamott.
Felmérések szerint a január az év egyik legszomorúbb hónapja, ilyenkor már minden embernek hónapok óta hiányzik a napfény ereje. Vége a karácsonynak, nincsen díszkivilágítás, csak a szürke és rideg utcák kép tárulnak elénk. Sokan csak azt érzik, hogy „nem szeretem idő van”, amiből következik, hogy sorban törlődnek a kimozdulós programok. Bizonyos fokig a „bekuckózás” normális, de könnyen átcsaphat téli depresszióba.
Az Anna and the Barbies énekesnője életet adott kislányának, Zoénak. Pásztor Anna közösségi oldalán jelentette be, hogy második gyermeke január 26-án 13 óra 36 perckor 55 centiméterrel, és 3690 grammal született meg!
A vírusos eredetű megfázás tüneteként sokszor jelentkezik torokfájás, gyakran ez a betegség első tünete. A torokfájás lehet bakteriális eredetű is, a gyógyuláshoz ilyenkor antibiotikumra is szükség van. Milyen tünetek alapján különböztethetjük meg a vírusos fertőzést a bakteriálistól, mikor forduljunk orvoshoz?
Nem megfelelő vagy elmaradt védekezés esetén jöhet szóba a sürgősségi fogamzásgátlás, amely egy tabletta bevételét jelenti, a szeretkezés után 48-72 órában. Dr. Hintalan Albert, az Oxygen Medical nőgyógyásza szerint ez a módszer azonban semmiképp sem helyettesítheti az előrelátó védekezést.
A Harvard kutatói korábbi amerikai, ausztrál, kínai és japán cikkek eredményeit elemezték ki a British Medical Journal legújabb számában. Kezdetben a vizsgálatba bevont, összesen 350 ezer résztvevő egyike sem mutatta cukorbetegség jeleit, az utánkövetési periódus 4-től 22 évig tartott.
Aggasztóan sok, mintegy 41 millió öt év alatti gyermek elhízott vagy túlsúlyos világszerte - derült ki az Egészségügyi Világszervezet illetékes bizottságának hétfőn Genfben közzétett jelentéséből.
Az aszalt gyümölcsöknek legtöbben kevés figyelmet szentelünk, pedig amellett, hogy finom nassolni valók, a betegségek megelőzésében is nagy szerepet játszanak.
Hiába a gyógyászati újdonságok, az újabb és újabb táplálkozási divatok, a lábadozó betegek táplálása nem sokat változott az elmúlt évszázadok során: az egyik kedvelt "gyógyír" a mai napig a leves.
Családi és baráti összejövetelek idején az elkészített ételekből általában megmarad. Ennek megfelelő tárolása és kezelése az élelmiszer-biztonság, egészségünk védelme szempontjából fontos
Polyák Lilla, Mészáros Árpád Zsolt, Gömöri András Máté, Dolhai Attila, Feke Pál és Erdei Zsolt is ellátogattak a Magyar Vöröskereszt véradására a Jégteraszra. A hírességek fontosnak tartották a részvételt, tudva, hogy egy véradással akár három betegen is segíthetnek. A rendezvény, amelyen a Nike+ Futóklub futói is adtak vért, nagy sikerrel zárult: a 67 véradó jóvoltából 201-en juthatnak majd a gyógyító vérkészítményhez!
A Dunától keletre sokfelé, legtovább az északkeleti megyékben tartósan borult lesz az idő, ködös lesz a levegő, a rétegfelhőzet felszakadozására és napsütésre főleg a Dunántúlon lehet számítani.
Azok, akik cukorbetegséggel küzdenek, pontosan tudják, hogy mennyi, és persze, hogy milyen kenyeret, szénhidrátot ehetnek, vagy kell enniük egy nap. Azonban azok, akiknél még nem alakult ki a cukorbetegség, de inzulinrezisztenciával már szembesülniük kellett, sokszor tanácstalanok, hogy melyik élelmiszereket, és főleg, hogy melyik kenyeret válasszák.
Gyereknevelés, munka, háztartás…. az anyukák sokszor a legügyesebb zsonglőröket is megszégyenítő módon egyensúlyoznak a teendőik között. Mi történik azonban akkor, amikor az összhang megbomlik és egy kisebb betegség, akár egy megfázás ledönti lábukról a mindent megoldó édesanyákat? A pszichológus szerint ez az egész családra negatív hatással lehet, leginkább mégis az érintettet, vagyis az anyát viseli meg lelkileg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.