1088. oldal - Egészség



Főszerepben: A növényi olaj!

Főszerepben: A növényi olaj!

A magyar lakosság átlagos táplálékfelvétele 2400-2800 kcal energiának felel meg naponta. Ennek kb. 35-40%-a a zsírok csoportjába tartozik, melyből 1 gramm energiatartalma 9,2 kcal.
Extrém helyzetben is jó lesz a kép

Extrém helyzetben is jó lesz a kép

A Samsung MultiView kategória első tagja, a MultiView MV800-as fényképezőgép, amellyel 3 hüvelykes kihajtható kijelzőjének köszönhetően bármilyen szögből tökéletes fotókat lehet készíteni.
Húsmentes raboskodás

Húsmentes raboskodás

A megfigyelések alapján elmondható, hogy azok a rabok, akik rendszeresen nem ettek húst, hozzáállásukban jelentős változások voltak megfigyelhetőek.
Édes érintések

Édes érintések

Az agyműködését megfigyelve kiderült, hogy a lassú cirógatás az agynak pontosan azt a területét stimulálja, amely az érzelmekkel, szeretettel és a szexuális izgalommal foglalkozik.
Fiúk, akiket megerőszakoltak!

Fiúk, akiket megerőszakoltak!

A Journal of Adolescent Health online számában megjelent tanulmány szerint a tinédzserkori terhesség mellett a szóban forgó fiatal fiúknál háromszor gyakoribb a promiszkuitás (a gyakori partnerváltás), és kétszeres a védekezés nélküli szex esélye. Yuko Homma és munkatársainak vizsgálata a szexuális erőszak, illetve a kockázatos szexuális magatartás összefüggéseire koncentráltak három szempontból: tinédzserkori terhesség, többszörös szexuális partnerek, védekezés nélküli közösülés.
Zöld tea az olimpián?

Zöld tea az olimpián?

Igaz, a kutatás Petri-csészében zajlott, így a kutatók nem biztosak abban, hogy a hatás az emberekben is ugyanígy jelentkezik. Egyes szakértők azonban úgy vélik, ezek az eredmények elég meggyőzők ahhoz, hogy az olimpiai doppingteszteket ennek az eshetőségnek a figyelembe vételével módosítsák.
Oxigént a testnek és a léleknek!

Oxigént a testnek és a léleknek!

Ha minden reggel hulla fáradtan ébredsz, és délutánonként használhatatlan vagy a kávéd nélkül, ha általános fáradtság lett rajtad úrrá, és ha már lekéstél a böjtről, akkor sincs még minden veszve!
Egy kis színtan: a zöld

Egy kis színtan: a zöld

A színszakemberek szerint a legkezesebb, a legjobban felhasználható színeink egyike. A zöld szín és árnyalatai az üdeséget, frisseséget, az újrakedést szimbolizálják. Derűs, optimista hatást keltenek.
Életmód-kampányba kezd Janicsák Veca!

Életmód-kampányba kezd Janicsák Veca!

A gyönyörű énekesnő úgy döntött, életmódváltó programba kezd, és erre ösztönzi embertársait is. Az „Ez zsír!” kampányban a Magyar Televízió séfjével, Buday Péterrel igyekszik az országot 1 millió kilótól megszabadítani.
Otthoni mezoterápia tű nélkül?

Otthoni mezoterápia tű nélkül?

A mezoterápiás eljárás lényege, hogy mikro injekciózással a bőr megfelelő rétegeibe kerülnek a hatóanyagok. A legújabb mezoterápiás eljáráshoz azonban már tű sem szükséges.
Életet mentő fehér autó!

Életet mentő fehér autó!

A német TÜV-Nord tesztügynökség felmérései szerint a fehér autók még rossz látási viszonyok között is ritkábban karamboloznak, mint a sötétebb járművek. A fekete kocsik még napfénynél is nehezen láthatóak és a népszerű grafit, valamint szürke színek sem a legelőnyösebbek láthatósági szempontból.
Imádom a bevásárlóközpontokat!

Imádom a bevásárlóközpontokat!

A felmérési adatok szerint az akcióvadász vásárlók testtömegindexe (BMI) és csípő-körmérete minden esetben nagyobb, mint a kevésbé spórolós vásárlóké, még más tényezők (szociális háttér, a bolt és a lakóhely távolsága) figyelembe vétele után is.
Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Az orchideák ápolása hónapról hónapra

Az orchideák igen sok törődést igényelnek, aki ilyen növényt tart, nincs ideje pihenni, mert szinte naponta kell velük foglalkozni, törődni. Sok türelem és odafigyelést igényelnek, ám annál szebb virágokkal hálálják meg a gondos kertész keze munkáját. Ismerjük meg az egész éves gondozási naptárt, ahol megtudhatjuk melyik hónapban mi a teendő az orchideák körül.
Orchidea ABC

Orchidea ABC

Napjainkban a földön több mint 30,000 természetes orchidea és 150,000 hibridfajta él. Nálunk itthon is egyre több új orchideával ismerkedhetünk meg, és egyre több különleges fajtát nevelhetünk otthonunkban is. Ám az orchideák tartása odafigyelést és türelmet igényel.
Orchidea szaporítása otthon magról!

Orchidea szaporítása otthon magról!

Az esőerdők mélyén az orchideák gyönyörű színes, sőt illatos virágokat hoznak csak azért, hogy magukhoz csalogassák a rovarokat és azok elvégezzék a beporzást. Sőt nem csak rovarok, de madarak és denevérek is szívesen állnak meg egy-egy csodás orchidea virágánál, mivel egyes orchidea fajok bizonyos trükköt vetnek be, a sziromlevél úgy néz, ki mintha egy rovar lenne.
Hol és hogyan szerezzük be az orchideákat?

Hol és hogyan szerezzük be az orchideákat?

Azonban nem csak árban, de gyakran a minőségben is nagy a különbség. Ahhoz hogy egy orchidea elkezdjen virágozni, minimum 5 évnek kell eltelnie, vagyis ötévnyi intenzív gondozás kell a kertész részéről, optimális körülmények között, hogy a növény virágot is hozzon.
A vanília is orchidea?

A vanília is orchidea?

Ez a különleges fűszernövény az orchideák családjába, azon belül is a vanilla fajhoz tartozik. A vanília, mint a többi orchidea faj az őserdők mélyén a párás meleg trópusi klímán őshonos. Az Aztékok már több ezer évvel ezelőtt is ismerték és használták a növény termését, pl. kedvenc italuk a csokoládé édesítésére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.