Celeb

Így „cirkuszolt” egymással Szandi és lánya

kbv

Létrehozva: 2019.11.02.

Megkeményedett csontkinövés, fájdalom, számos kék folt az ára a gyönyörű anya-lánya produkciónak.

Forrás: Bánkúti Sándor

Szó bennszakadt, hang fennakadt csütörtök este a Magyar Nemzeti Cirkusz nagytétényi sátrában: Szandi és lánya, Blanka egy általuk stúdióban felénekelt dalra olyan légtornász-produkciót mu­tatott be, mint a műfaj legprofibb művészei. Anya és lánya nyolc méter magasban, biztosítókötél és háló nélkül, nyakon, lábfejen, csuklón lógva pörgött-forgott és spárgázott a levegőben. A publikum pisszenni sem mert a lélegzetállító, életveszélyes produkció közben. Az elképesztően szexi énekesnő és gyönyörű, 19 éves lánya hatalmas tapsot kapott, a több száz fős közönség megőrült a gurtnis produkcióért. Szandiék pedig mindent megtettek a sikerért: hetek óta kő­keményen próbáltak.

– A Csak show és más semmi! adásában szerettem bele a légtornába és a cirkusz világába. Világéletemben sportoltam, lovagoltam mint amatőr zsoké, így sem a forgástól, sem a magasságtól, sem a gyorsaságtól nem féltem – mesélte lapunknak Szandi, akinek sokszor komoly fájdalmakkal kellett megküzdenie a próbák alatt. Az egyik csuklóján már csontkinövés is ke­letkezett, ami nem is csoda, hiszen törékeny nőként a szalagokon nemcsak a sa­ját súlyát kell megtartania, hanem Blankáét is, szervezete pedig védekezik az extrém megterhelés ellen.

– Csabi, a férjem félt minket, én még a nyakon forgást is szívesen vállaltam, ami alatt Blanka egy lábával tart. De van olyan pozíció is, amelyben én tartom őt nyolc méter magasban egy kézzel. Amikor 19 évvel ezelőtt 1640 grammal megszületett, és a karomban tartottam, közel sem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle – magyarázta tovább az énekesnő.      

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728419_auto_resized.jpg
origo.hu

Sok a jó téli gumi a piacon, de három megbukott a teszteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22515_resized.jpg?avcount=1701564611
origo.hu

Újabb babával bővül Kulcsár Edináék családja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730968_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Az ukrán állam nem engedte át a határon Porosenko volt elnököt, nehogy találkozzon Orbánnal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730355_auto_resized.png
metropol.hu

Kulcsár Edina bejelentette: „Hamarosan újra baba lesz a családban”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730193_auto_resized.jpg
vg.hu

Zelenszkij őszinteségi rohamot kapott: „elfogyott a nyugati fegyverzet, a háború új szakaszába léptünk”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22522_resized.jpg?avcount=1701564611
origo.hu

Ketrecbe zárva és félmeztelenül is fotózták Marjai Juditot - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729266_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kiabálva, csomagolópapírral verte egymást két nő az Aldiban - Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22031_resized.jpg?avcount=1701564611
life.hu

Amennyi nő, annyiféle menstruáció: ekkor beszélhetünk cikluszavarról(X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701564611
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/OJG5kSh42ok3U3nUxD41tRfA3XEl0Y8WKeYY1BfjZp8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhhZWUwMWE0ODM4ZjRiYzRhOTJiYTdiZDcwYTM1NGEz.jpg
Győztesek

Véget ért a Dancing with the Stars: ők lettek a táncparkett legjobbjai

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/tsB3CneSuCi7xSfdm46bOBfhAVKIi6OQWAZCHsigwoQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwZGU2MWExMmJmNTQ1ZGFiNzA1MzViYzQ2NjBlOWRj.jpg
Ünnep

Élő adásban üzent kislányának Krausz Gábor