Fülbemászó nótája és érzelmektől fűtött előadása meghozta a sikert Orsovai Reninek és Rácz Gergőnek, akiknek párjai jól kezelik, hogy rendre intim közelségbe kerül a két előadó a színpadon.
Két hétig volt kórházban, ott érte a halál 83 éves korában. Csukás István tegnap reggel fél 9-kor ment el. Örökre lecsukta jellegzetes, fekete, huncut kunszemét, amelyről azt állította, anyai örökség.
Kizárólag a titoktartási szerződése miatt próbálta átverni barátját Curtis. Hiszen Majka neki újságolta el, hogy zsűritag lesz a Nicsak, ki vagyok? című műsorban, de Széki Attila ekkor már tudta, hogy ő maga lesz az Ördög jelmeze alatt.
Meditációval és masszázzsal készült dupla Aréna-koncertjére az aranytorkú díva. Lila overallját pedig azért nem cserélte át, hogy ne zökkenjen ki a koncert ritmusából.
Amikor Curtis igent mondott a Nicsak, ki vagyok? felkérésére, még nem sejthette, mennyire nehéz hónapok elé néz. A műsor szigorú szabályainak eleget téve végig tartania kellett a száját, ami bizony olykor-olykor felidézte benne a borús múltat.
A tévé előtt ülve látta meg. Másnap ráírt a fiúra. A második randin összeköltöztek, s ma már babát tervez párjával Dér Heni. Az énekesnő biztos benne, hogy ezúttal a nagy őt találta meg Bakos Gergő személyében.
Tizenegy éves korára már közel egy tucat filmben és tévéfilmben játszott a színésznő, akinek kislánya, Luca most épp ennyi idős. A kiskamasz a TV2 gigantikus show-műsorának, a Nicsak, ki vagyok? – A Rejtélyek színpadának első adására...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.