Celeb

Majka: Az ózdi barátaim mind börtönben ülnek

uv

Létrehozva: 2020.03.04.

Valóságshow-szereplő volt, majd rapper és tévés személyiség. Az ózdi hős irigyelt sztár, miközben egykori cimboráinak többsége sitten ül, akad, aki gyilkosságért. Nem hiába érzi magát szerencsésnek, hogy 2002-ben sikerült kitörnie Borsodból.

Forrás: Dombóvári Tamás

Népmesei hős vagy akár hollywoodi sikersztori szereplője is lehetne Majoros Péter, vagy ahogy mindenki ismeri, Majka. Tizennyolc évvel ezelőtt, az ózdi gettóból indulva került rivaldafénybe, a ValóVilág első szériájának szereplőjeként. Kétségtelenül ő a valaha volt legsikeresebb hazai valóságshow-hős. Hétfő este kicsit visszaugrott az időben, és megdöbbentő őszinteséggel mesélt arról: ha Ózdon marad, akár börtönben is végezhette volna. 

– Nem titok, hogy életem nagy részét sokáig a barátaimmal, az utcán éltem. Pa­nelgyerekek voltunk, és kisebb hadsereget verbuváltunk délutánonként, aztán a szüleim válása után elköltöztünk Ózd másik részére. Ekkor baráti társaságot is váltottam, és az új társaság, így visszagondolva, nagyon veszélyes csapat volt. Mára a kilencven százalékuk ki-be jár a börtönből, sokan életellenes bűncselekmények miatt – mesélte Peller Mariann Sorsunkban gyermekeink jövője című műsorának vendégeként Majka, aki úgy véli, a közege mindenkit, így őt is formálta és meghatározta.

Elmondta azt is, hogy múltjának rázósabb időszakai még ma is fel-fel derengenek neki, és ilyenkor szorongás fogja el. Szerencsésnek érzi magát, hogy nem jutott barátai sorsára, képes volt kitörni, és karriert építeni.

– Van bennem egyfajta félelem, hogy soha többé nem akarok csóró lenni, és visszakerülni oda, ahonnan jöttem – osztotta meg aggodalmait a közönséggel a nagydumás tévés, aki saját, bandázós gyerekkorából kiindulva már most ügyel rá, hogy a nyolc- és négyéves fiai jó társaságban legyenek, és semmi ne gátolja a fényes jövőjüket. 

– Hangos voltam, mindenben benne voltam, de mindig tudtam, hogy vannak határok. Volt bennem egy egészséges gát, de fiatalon sok esetben nehéz jól dönteni. Ezért is költöztem el a családdal a belvárosból egy csendesebb környékre, Fótligetre. Ugyanis tudom, ha Marián és Olivér ezzel a Majoros-féle vérmérséklettel a XIII. kerületi lakótelepen nő fel, az nekem rövid távon agyvérzést és infarktust okoz – csomagolta humorba meggyőződését a műsorvezető, aki mesélt arról is, hogy egyáltalán nem bánta volna, ha a szülei egykor elvárásokkal bombázzák ahelyett, hogy hagyják, legyen a maga ura. Egy tanár ismerőse ugyanis azt mondta Majkának, ha a fővárosba, egy olyan családba születik, ahol követelnek tőle, ezzel a habitussal remek ügyvéd vagy politikus vált volna belőle. 

– Ez kimaradt. Mi éltünk bele… De félreértés ne essék, ennek a vidéki létnek, és a nyolcvanas-kilencvenes évek gyerekkorának, azért megvolt a maga szépsége is.

Majka egyébként Peller Ma­riannal és Domján András hipnotizőrrel pont elhunyt édesanyja 66. születésnapján beszélgetett. Szó esett arról is, mennyi önkontroll és higgadtság kell ahhoz, hogy az igazságérzete ne törjön nap mint nap felszínre. Majkának ugyanis az ország egyik kedvenc tévéseként és legmenőbb előadójaként is akadnak rossz napjai, bosszantó hétköznapi nehézségei, például hogy sustorognak mögötte a rosszakarói, keresztbetesznek az irigyei. De míg beszélgetőpartnerének, Mariannak a stressz hasfájásban tör felszínre, addig Majkának egészen máshol.

– Folyamatosan, naponta csatákat vívok a fejemben, ami nálam például szívproblémákat okoz – komorodott el egy pillanatra a rapper, aki mégis optimistán zárta gondolatit: bár hajlamos rá, szerinte nem kéne „túlagyalni” az életet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715101218
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715101218
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196899_auto_resized.jpg
ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715101218
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715101218
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715101218
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715101218
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715101218
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/B0aDEZO3Oph8jHBgQGNbGvOKmjbqwO5Ke6OGurwRP9k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NDVlYTk0MzRjYjQ3NjBhM2ZjNjM5NzNmNWRmZTZl.jpg
Szerelmi vallomás

„Hálás vagyok az univerzumnak, hogy egymáshoz sodort minket az élet” – megmutatta piszok jóképű vőlegényét Sydney van den Bosch