Celeb

Szikora Robi vallási nagykövet lesz

Fái

2020. március 3. kedd 04:00

Óriási megtiszteltetés érte a zenészt, felkérték az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus arcának. Dolgozhat is, amit örömmel vállalt. Már találkozott Erdő Péter bíborossal és Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel.

A nemzetközi rendezvényen, szeptember 13–20. között, a katolikus egyház tanítása szerint az oltári szentségben jelen lévő Jézus Krisztust hirdetik és ünneplik. Szikora Robit a kongresszus sajtófőnöke kereste meg, hogy együttműködésre kérje.

– Váratlanul hívott fel, pont a születésnapomon – meséli a zenész. – Úgy éreztem, ez óriási ajándék valahonnan fentről. Találkoztunk, elmondta, hogy én lennék a rendezvény egyik nagykövete, az arca. Az előmunkálatokban is részt vehetek, mint hitvalló, tanúságtevő. Sok ke­resztény színész, művész van, de ebben a műfajban engem választottak. Ezután elmen­- tünk az Égre néző című verseskötet bemutatójára, ahol találkoztam Erdő Péter bíborossal. Közvetlen, nagyformátumú személyiség, olyan, akire azt mondják, finom ember.

Robi több rendezvényen is részt vett, karácsonykor például a Vörösmarty téren gyűltek össze, legutóbb pedig egy hete Esztergomban járt.

– Ott Böjte Csabával találkozhattam. Gyerekkorom óta vallásos vagyok, nemes feladatnak érzem. Boldogan segítek, hiszen élő téglája vagyok az egyháznak. Sok feladatom lesz, de erről még nem tudok beszélni.

A zenész felidézte azt a 48 évvel ezelőtti pillanatot, amikor megerősödött a hite.

– 1972-ben a Ferm együttesben játszottam, nyár volt, majd negyvenfokos hőség. Elmentem a siófoki nagytemplom előtt, amikor azt mondta a kis angyal bennem, hogy használd ki, bent hűvös lehet. Bementem, mint egy előkelő idegen, aki csakúgy nézelődik. Járogattam templomba, de addigra kiszáradt a hit bennem. Néztem a szobrokat, beültem a padba, és egyszer csak arra eszméltem, hogy térdelek, és azt hajtogatom: ne haragudj, bocsáss meg, szeretlek. Ezt ismételgettem, mint egy imamalom, ez jött a szívemből. Ez a legsűrűbb gyónás személytől személyig. Ez volt az első megtérés. Hatalmas ereje volt, nem tudom elfelejteni. Más ember jött ki a templomból.

Minden megtérés Istennel kapcsolódik össze. Csak azt akarja a jóisten, hogy megvalld a bű­neidet, az már ki van fizetve. Jézus a kereszten megfizette. Isten kegyelmét, szeretetét érezzük.

Már tudni lehet, hogy a kongresszusra eljön a pápa is a Vatikánból Budapestre.

– Úgy tudom, nagy valószínűséggel jön a kongresszus záróeseményére. Persze, hogy várom! Szent Péter utódját ki ne várná? Rajta van a gyűrű, a Szent Péter-gyűrű, ami Krisztus által került oda. Azt szokták megcsókolni. Ha úgy hozza az élet, boldogan élem majd meg azt a helyzetet. Nagyon megtisztelné a pápa a kongresszust, ha eljönne. Ezért is óriási dolog. Pápa 1991-ben járt Magyarországon, és 1938-ban volt utoljára eucharisztikus kongresszus. Az utóbbiról a dédnagymamám fia készített fényképet erről a Hősök terén, amit történetekkel együtt őrzünk a családi legendáriumban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470938_auto_resized.jpg
origo.hu

Már a visszavonulást fontolgatja a Manchester Unitedtől kirúgott sztárkapus

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19898_resized.jpg?avcount=1695467510
origo.hu

Alekosz szakértői véleménye Tóth Andi testéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470503_auto_resized.png
metropol.hu

Kiderült, mi okozta az Eufória fiatal sztárjának a halálát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471034_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Szijjártó rákérdezett Lavrovnál az orosz tankönyvek ügyére, ezt a választ kapta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471031_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mi történt vele? Megtaláltuk a Megasztár gyereksztárját, Tóth Lüszit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19894_resized.jpg?avcount=1695467510
origo.hu

Összeomlott az ukrán hadsereg, menekülnek a katonák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470478_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megelevenedik a Hangdómban Csontváry Magányos Cédrusa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469558_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Esztergomi robbantás: most már világos, pontosan mi történt - Videó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695467510
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469702_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Rád kenik a sz*rt”: Magyarázkodik a botrány miatt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695467510
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/UtHrpB0yKxz5NxPHpTDVIk1bogGbvILc9jWwEHWThf8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4Nzc5OTQ2Y2EwMDRhZjViYTU5OWFkNWY1NGUzZDc0.jpg
Újratervezés

Óriási örömhírt jelentett be Weisz Fanni, csak úgy repes a boldogságtól!

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/kPwV8STKAu0qDz7eY-V8mMqJg13ItssnQ_m1wD8Ewlk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhmODhkNjk5MmM3NjQ1ZjRhZGU0ZGViOWViMGQ0NThi.jpg
Hova tűnt?

Drámai kamaszkor után gyönyörű nővé cseperedett a Megasztár gyereksztárja