2021. 11. 04.
A valódi ajándékcsere: az örökbefogadás
A közhiedelemmel ellentétben az örökbefogadás intézménye egy olajozottan működő gyakorlat, mely a leendő szülők és gyermekeik számára magát az életet jelentheti.
Minden évben mintegy ezer gyermek várja, hogy szerető családi környezetbe kerüljön, és legalább háromszor ennyien szeretnének örökbe fogadni is, melynek célja, hogy a szülő és rokonsága, valamint a gyermek között hosszú távú, stabil családi kötelék alakuljon ki, ily módon a kiskorú – akit szülei különböző okok miatt nem képesek megfelelően nevelni – családban való nevelkedése biztosítottá váljék. Az örökbefogadás jelentősége megkérdőjelezhetetlen a gyermekek és a családra vágyó szülők számára is. Cikkünkben számba vettük a hatályos eljárást az adoptáció során.
A világon minden ember vágyik rá, hogy szeretet kapjon és adjon. A család iránti vágy is ilyen, de sajnos ez nem mindenkinek adatik meg könnyen, legyen a terméketlenség oka testi, lelki, esetleg mindkettő; a harmonikusan felépített élet nem eredményezi minden esetben a családalapítást is. Számukra mindig nyitott a lehetőség, hogy az örökbefogadási eljárást megkezdjék, melynek a végén a megérdemelt családi élet ígérete áll.
Aki legalább 25 éves, nem tiltották el a közügyek gyakorlásától, nem szüntette meg a bíróság szülői felügyeleti jogát saját gyermeke vonatkozásában, valamint nincs nevelésbe vett gyermeke sem, elsőként a lakó- vagy tartózkodási helye szerinti gyermekvédelmi szakszolgálatnál kell jelentkeznie. Ezt követi a kérelem benyújtása az örökbefogadásra való alkalmasságának megállapítása érdekében, a szakszolgálat tájékoztatása, majd egy tanácsadás, és mintegy két hónap múlva tájékoztatást is kap alkalmassági vizsgálata eredményéről, mely felmérte az örökbe fogadás motivációját, családja élethelyzetét, és kitért a gyermekneveléssel kapcsolatos elképzeléseire is. Eközben részt vehet egy ingyenes örökbefogadói tanfolyamon, majd a gyámhivatali eljárás eredményeként megállapítják az örökbefogadásra való alkalmasságot. Ennek alapján nyilvántartásba kerül a szakszolgálatnál az örökbefogadni szándékozó, és végül megállapodást köthet a nyílt belföldi örökbefogadást elősegítő közhasznú szervezettel, ha az ezt szeretné, vagy ezt is vállalja. Amennyiben ezeken túl van, következik a bizakodó várakozás időszaka.
X