Mindegy, csak egészséges FIÚ legyen! 

11. hét – szinte olyannak érzem, mint a 39-et. Na, persze nem azért, mert már terhes vagyok (első alkalommal mindig azt mondogattam, hogy én kb. 8 hónapig várandós voltam, az utolsó 4 hétben lettem terhes), hanem mert mindjárt betöltjük a bűvös 12. hetet, amely a babonák és tudományosan megalapozott tények alapján is kritikusnak számít. Mellesleg, szerintem az egész 40 hét kritikus, hiszen bármikor bármi történhet, de való igaz, hogy ennek a valószínűsége (és a gyakorisága is) az első trimeszterben a legnagyobb. A látszattal ellentétben egyáltalán nem vagyok pesszimista, inkább realistának mondanám magam, de talán a helyzetet legjobban a célorientált írja le. Mindig keresem a küldetéseket, a célokat, mindig van egy terv, hogy mit, mikor, hogyan fogok megvalósítani, olyannyira, hogy amikor a fiam született, és kezdett elfogyni a lendületem és a lelkesedésem, hajnali 3 órakor megkérdeztem a nagyon cuki, végtelenül laza, de közben vérprofi szülésznőnket, hogy ebből kb. mikorra lesz gyerek? Judit egyből mondta, hogy nem annyira szeret az ilyen kérdésekre válaszolni, mert, ha mégsem úgy lesz, ahogy mondja, akkor nagyon csalódott leszek, és az teljesen alááshatja a folyamatot. Mondtam neki, hogy nekem nem az a fontos, hogy minél rövidebb időt mondjon, hanem hogy legyen valami kapaszkodóm, hogy még meddig kell kitartanom. Ha még 5 óra, elfogadom, csak tudjam. Szinte felnevetett, és legyintve mondta, hogy áh, ha ügyesek vagyunk, egy óra múlva, 4-kor, de maximum 5-kor már tuti babázunk. Nos, 04:15-kor megszültünk.