219. oldal - Bezzeganya

Az „emberi Barbie”-nak is titulált 51 éves Sarah Burge-nek érdekes felfogása van a gyereknevelésről. Legkisebb lányát, Poppy-t hétéves korában rúdtáncra tanította, most pedig azt tervezi, hogy sorra meghódítják az amerikai gyermekszépségversenyeket.

Szeretek szoptatni. Szerettem. Szeretem, hogy kényelmes, hogy azonnali. Szeretem, mert szakrális, amiből az életemben eléggé hiányt szenvedek. Vér a véremből, test a testemből. Magamat adom benne, igen, a hajamat is, összetartozunk, egyek vagyunk, nélküled nem vagyok az, aki akarok, nélkülem nem vagy.

30.

Nem, nem szeretnék az abortusz ellen írni. Arról szeretnék írni, hogy mit meg nem tesznek a mai celebek, ha már nem hívják őket eleget haknizni.

2010 januárjában megszületett a kislányom. Hazajöttünk a kórházból, és rám szakadt a nagybetűs ANYASÁG! Annak minden nehézségével és buktatójával együtt. A ded méretét meghazudtoló orgánummal visított minden pelenkázásnál, minden öltöztetésnél, minden fürdetésnél, és esetenként az ezek közötti időben is. Na, nem mintha rossz baba lett volna, csak én voltam a tipikus elsőgyerekes anyuka.

Ki ne kapott volna diákként egy-egy intőt, figyelmeztetőt? Diákkorunkban páran egyenesen külön sportot űztek belőle, hogy minél viccesebb, és minél többféle beírásra tegyenek szert.

Brigitte Adams 38 éves korában 11 petesejtjét fagyasztatta le abbéli reményében, hogy egy nap ő is édesanya lesz. Mivel úgy tapasztalta, hogy a témában vajmi kevés információ áll rendelkezésre, elindította saját weblapját, amelyet a találó “Eggsurance (egg: petesejt + insurance: biztosítás szavak összefűzése)” névre keresztelt. A honlapon különféle praktikus tanácsokat ad, és közzétette az egyes klinikákról készített értékelését is.

Terhesség

A nyári napfordulót sok európai országban ünneplik: hazánkban azt tartják, hogy ezen az éjszakán bármi megtörténhet, mert ez az év legvarázslatosabb napja.

Apák napja. A legtöbben zavartan vihognak, vonogatják a vállukat, nem tudnak mit kezdeni vele, egyelőre mintha egy másik kultúrából gyökértelenül ideimportált valami lenne, nekem azonban előhívott egy történetet. Egy rendhagyó hős, mint történeteim legtöbbjében, aki majdnem nagypapa korban vált egyszerre anyává és apává. A próbát megállta, én pedig átnyújtom virtuálisan számára az apák napi Oscart – ha volna ilyen.

A Klubrádió Felnövünk című műsorának vendége Popper Péter pszichológus volt, aki az állatok ürügyén gyermekkorról, családról, ragaszkodásról H. Deák Katalinnal és Bencsik Gyulával beszélgetett. (részlet az adásból)

2012. április 17-én reggel éreztem, hogy valami nincs rendben, mintha fájások lennének, de vártam vele, mert lehet, hogy csak jósló fájások, de végül kiderült, hogy mégsem. Mivel első terhességem, így nem bíztam a véletlenre (ha jósló, ha rendes fájások – én indulok a kórházba)és mondtam a páromnak és anyukámnak, hogy menjünk, mert ez nem vicc. Indulás a kórházba, fél 7-re be is értünk. A szokásos vizsgálat során kiderült, hogy nem tévedtem, beindult a folyamat. Adategyeztetés, beöntés és várás. Hát nem éreztem még ilyet, de néha azt hittem, hogy a falat kaparom a fájdalomtól. Szerencsére a párom végig velem volt, különben nem bírtam volna ki ezt egyedül.

- Mi a véleményed az apák napjáról? – kérdeztem nemrég az anyámat, abban a reményben, hogy majd szokása szerint félórát beszél, és nekem semmit sem kell ezen a héten kitalálnom a Bezzeganyába. Ezúttal azonban lakonikusan csak ennyit mondott:

Van az a hang, amikor nyomás éri a tüdőt és kiszakad a levegő. Ha gyorsan fordulsz oldalra, vagy viccesen durván megölelget valaki, vagy rád lép a testvéred a tizenhat kilójával, miközben a hasadon fekve folyik a nyálad. És van az is, mikor ülsz a kádban, élvezed a vizet, a pocsolást, hullámzó hájad körül a hullámzó vizet, valaki az arcodba spriccel fél liter vizet, görbül a szád, miközben keresed a tettest és mikor meglátod, hogy a testvéred, akkor felkacagsz.

Az emberi anyatej egérkísérletekben megakadályozta a HIV-vírus szájon át történő továbbadását - közölték amerikai kutatók a PLoS Pathogens című online tudományos folyóiratban.

Most, hogy már itt vannak az idei zsenge zöldségek, essen pár szó a főzelékekről. A gyerekek a jól elkészített főzeléket igenis szeretik, az meg nem csoda, hogy a menzai élmények miatt szép lassan leszoknak ezekről az ételekről.

Huszonegy éves vagyok, és még nincs gyerekem. Persze szeretnék, csak még nem most. Mondjuk úgy négy-öt év múlva. A nővérem gyereknevelési módszerei ébresztettek bennem néhány gondolatot.

Előzmények: viszonylag gondtalan terhesség, vége felé (31-32.héttől) nem nőtt a baba, toxémia, Sote1-en 5 hét, császármetszés a 36. héten, picike, de egeszséges és gyönyörű kisfiú, intenzív osztály 1 hét, influenzajárvány miatt látogatási tilalom, 1 hét PIC, másik kórház, otthon. A boldogság illetve boldogtalanság nekem sok apró dologból áll össze. Ilyenből rengeteg volt a terhességem alatt, némelyik még most is megríkat, némelyiktől még most is vinnyogok a röhögéstől. Néhányat le is írtam:

Mennyi az annyi? Mennyi itthon és mennyi külföldön? A családi pótlék máshol is csak a hideg vízre elég? Hány hetet maradhatnak szülési szabadságon Angliában, Írországban, vagy a szomszédainknál?

Nem egy, nem két szülő fejében fordul meg a gondolat: Vajon hogyan nevelhetek boldog felnőttet a gyerekemből?

Sikeres volt a családon belüli erőszak büntetéséért indított népi kezdeményezés; az Élet-Érték Alapítvány a szükségesnek csaknem a dupláját, közel 100 ezer érvényes aláírást gyűjtött össze; az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdán ezért úgy döntött, hogy a kezdeményezés eredményéről tájékoztatja az Országgyűlést.

Elégedetten vigyorog, hami jön. Kicsit izgulok. Salátafőzelék a menü. Hát, mit mondjak, már hozzáedződtem a pempőkékhez, de ez mindennek a teteje. Színe, íze, illata… jesszus, szegény gyerek. Pedig igyekeztem a legjobbat kihozni belőle. Alaposan megmostam a leveleket, egy tál, kiolvasztottam a falatnyi husit, még egy tál. Hámoztam, szeleteltem, két kés, vágódeszka. Két kis fazék, az egyikben a sali párolódik, a másikban a husi meg a krumpli, aztán előkerült a szűrő, majd a botmixer. Konyha romokban, de a nagykönyvek szerinti, egészséges, friss ebéd előállt.Nem sértődöm meg, ha ezt most nem eszed meg, mondom neki, de azért biztatóan mosolygok. És nyitja a csőrét. Nagyra. Ízlelget… vigyorog. Megint nyitja, s közben elégedetten dünnyög. És egyre gyorsabban nyitja, várja, kívánja a falatot. Itt kezdődik a baj.

29. hét

IPhone, kakaó, ruhák, cigi. Mi a közös bennük? Az, hogy mindennapos használatban vannak. Hogy rengeteg fogy belőlük. És persze, hogy gyerekmunkások is részt vesznek a gyártásukban.

Mi a groteszk? A végső kérdés: A filmek mellé ajánlok egy másik Örkény-egypercest is:

Egy befolyásos brit bioetikai csoport szerint bizonyos örökletes betegségek magas kockázata esetén lehetővé kellene tenni a lombikmódszert választó szülőknek, hogy két nő petesejtjét használhassák fel az embrió létrehozásához.

Összepakoltunk, nekivágtunk, elindultunk apa után az idegen, külföldi városba. Ott fogunk lakni, jó? Próbálkoztam sután. Hahahaha. Anya, szomjas vagyok, volt a válasz.

A terhesség alatt nagyon megijedtem a különböző élménybeszámolók miatt. Mindenki elmondta, hogy pár évre felejtsem el a fodrászt, a kozmetikust, a romantikus vacsorát, egy film megnézését vagy az olvasást.

Nem volt másról szó, csak hogy elmondtam az igazat. A fiam mindent időre, vagy inkább egy kicsit idő előtt csinált. Másfél éves koráig szoptattam, hat hónaposan gond nélkül hozzátápláltam, hat hetes korától tizenkét órát szunyált, egyben, nyögés nélkül. Pár órával a születése után felemelte a fejét és átfordította a másik oldalára, majd vissza, majd oda, majd vissza, három hónaposan ment a hasrólhátra-hátrólhasra, félévesen ült, egy hónap múlva állt, pár nappal később kapaszkodva elment volna a Hétfejű Tündérig is akár. Azon a napon, mikor utánaolvastam, mikor kéne elkezdenie gagyognia, egyszerre kezdte el mondani, hogy tej, baba és apa, parancsszóra integetett, semmi pápá, a frász kitör ettől a szótól, hanem búcsúzzunk el, mucika, integetsz? - és integetett. Tapsolt, két ujjával csettintett, bezzeganya bezzeggyereke, a játszótéri rinyaanyák rémálma.