A Dana Stúdió és Szülőklub, és a Kelenföld Montázs Központ, Montázs Art Café szervezésében május 18. és június 2. között kerül sor a „4.2 – a szoptatás kapcsolat a világ minden pontján” című kiállításra, a „Szoptatni trendi – Kampány az egészségesebb nemzedékért ” projekt keretében . A kelenföldi Bikás parkban található kávézó előterében, ezúttal szoptatós édesanyák képeiből válogatott kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők. A kiállítás megnyitója: 2017.05.18.-án 15 órai kezdettel tartjuk. A kiállítást a kávézó nyitvatartási idejében lehet látogatni.
Az ötlet
A „Szoptatni trendi – kampány az egészséges nemzedékért” projekt 5 éve indult útnak Szlovákiában. A „szülőanya”egy három gyermekes, hosszan szoptató édesanya:Brňákné Morovics Katalin, aki szeretett volna tenni a szoptatásért szülőföldjén és a határon túl is. A kampány keretein belül pár év múlva valósult meg először a kiállítás, nagy sikerrel. Úgy gondoltuk, hogy itthon is szükség van egy hasonló kiállításra, mert ezzel közelebb hozhatjuk a társadalomhoz a babatáplálás eme magasztos formáját. Célunk, hogy akár már a családtervezés időszakában hiteles forrásból származó információval lássuk el a leendő szülőket, akik eldönthetik, hogy ezt a táplálási módot szeretnék-e követni vagy sem. A kiállítás megnyitóján szakmai programokkal is készülünk a hozzánk ellátogatóknak.
A helyszín
A Montázs Art Café egy kellemes, család- és művészetbarát kávézó Kelenföld szívében, pár lépésre a 4-es metró Bikás parki megállójától. A minőségi kávé és frissítők mellett havonta megújuló kiállításokkal, hétvégenként színvonalas koncertekkel igyekszik új színt vinni Újbuda kulturális életébe. Remek találkozóhely baráti vagy üzleti beszélgetésekhez. Bensőséges hangulatú, kandallós könyvtárszobája különösen kedvelt a vendégek, sőt kisebb csoportok körében is. A kellemes belső terek mellett késő tavasztól a külön színpaddal és játszósarokkal felszerelt, fedett terasz is várja a vendégeket. A Montázs Art Café a közösségi és kulturális célokat szolgáló Kelenföld Montázs Központ szerves része, annak földszintjén található.
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.