Négyen tehették fel a koronát munkájukra, miután a közönségszavazáson besöpörték az elismeréseket, és a szerencse is nekik kedvezett, így kategóriagyőztesként 250 000 Ft fődíjban részesültek.
Hosszú út vezetett idáig. A Bors nagyszabású kezdeményezése több hónapon át tartott. Első körben felhívtuk a figyelmet az egészséges, aktív életmód fontosságára, konkrét tudnivalókkal, edzéstanácsokkal, táplálkozási és életmódtippekkel segítettük a „megújulásra” vágyókat.
Ezután Rubint Réka lépett akcióba. 21 napon át napi edzésvideókkal mutatta meg, hogy minimális eszközigénnyel, 15 perc időráfordítással, otthoni körülmények között is végezhetünk maximális intenzitású edzésmunkát. Fontos a rendszeresség, és az eredmény nem marad el!
A megújulás harmadik szakasza következett, amelyben az erőtől és önbizalomtól duzzadó érdeklődők fotópályázat keretében mutathatták meg a világnak, hogy milyen munkát végeztek, és mekkorára nőtt a kontraszt egykori önmaguk és jelenlegi énjük között.
Szívből gratulálunk a győzteseknek, mindannyiunknak példát mutattak teljesítményükkel! A díjak megérdemelt helyükre kerültek. Aki belevágott a nagy testi-lelki megújulásba, annak nem szabad abbahagynia, aki pedig nem, annak érdemes elkezdenie!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.