Hujber Feri botrányhősként él a köztudatban, többször is láthatólag illuminált állapotban állt kamera elé. Most elárulta: ez egy tudatos, megtervezett félrevezetés volt…
Hevesi Tamás podcastjében vendégeskedett a Valami Amerika színésze, ahol a műsorvezető felidézte: élénken él benne a sok évekkel ezelőtti kép, amikor először látta Hujber Ferit:
– Ahogy megismertelek Amerikában, a bal kezedben volt egy óriási, másfél literes kiszerelésű Dr Pepper üdítő, jobb kezedben ugyanennyi kávé. Ez a kávészeretet most is megvan…
– És a Red Bull! – egészítette ki Feri.
Ez volt, hogy: kóla, kávé, Red Bull. Emiatt hitték azt sokan, hogy én be vagyok állva, és a fehér portól van
– magyarázkodott, közben ösztönösen megpiszkálva az orrát.
Beszélgetésük egy későbbi pontján Feri azt állította, ő szándékosan játszotta meg az őrültet a világ előtt, amit a közönség el is hitt, mint mondta: az újságoknál már be voltak készítve a nekrológok, hogy mikor lesz öngyilkos, vagy hal meg a drogoktól. Hozzátette: a gyermekei érdekében ment el külföldre, ahol újraépítette magát.
A rendkívüli koffeinmennyiség kapcsán Hevesi azért rákérdezett: az orvosok szerint a „szívecskéjének ez oké”?
– Nem, nem, a szívecskémnek ez nem oké – ismerte el, majd hozzátette:
Én azóta is gyógyszert szedek a szívemre. Én elrosszalkodtam a szívemet. Kell rá gyógyszert szedni, de hál’ Istennek, kordában lehet tartani.
– Viszont, ami a színésznek a legfontosabb: az agyam olyan a mai napig, mint a légypapír. Bármit megtanulok. Nekem ez volt az első próbatétel, hogy a hét év fű után tudok-e jól tanulni – utalt hét évig tartó londoni, „civil” életére. – De iszonyatosan bírom a tempót, mai napig 40-50 fokos színpadon megcsinálom a Funny Money-t: az százhúsz oldal szöveg, aminek csupán tíz oldalában nem vagyok benne. Gyakorlatilag három órát vagyok színpadon – büszkélkedett el a szabadszájú színész.
A podcastben még elárulta, hogy a jövőjére nézve nagy szerepvágya például Jekyll és Hyde, ahol bemutathatná, amit az életében is mindig megélt: a nagy szélsőségeket, magasságokat és mélységeket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.