Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsVarga Rebeka továbbra is élvezi a nyarat, a közösségi oldalára feltöltött fotók alapján pedig ezúttal Santorinin kapcsolódik ki vőlegényével, Bódi Bencével és közös kisfiúkkal. Az influenszer a sziget egyik legismertebb és legelegánsabb vendéglátóhelyén, az Oiában található Beefbarban fordult meg, amelyet lélegzetelállító kilátása és prémium fogásai miatt a világ egyik legkülönlegesebb éttermeként emlegetnek. A luxushely árai azonban nem éppen hétköznapiak, de úgy tűnik a Bódi családot ez nem fogja vissza. Mutatjuk mennyibe kerülhet egy két fős vacsora!

Varga Rebekáéknak ezúttal mélyen a zsebükbe kellett nyúlnia: A luxusétterem legkülönlegesebb fogásai közé tartoznak a prémium marhahúsok, amelyekért 150-200 eurót, vagyis akár 80 ezer forintot is elkérhetnek, míg a különleges wagyu-válogatások ára ennél is magasabb lehet. De egy átlagos görög pizzának is megkérik ám az árát, ami 27 euróba kerül Santorini gyönyörű éttermében. Így tehát egy italokkal és desszerttel kiegészített kétfős vacsora könnyedén átlépheti a 200-300 eurós, vagyis a 100 ezer forintos határt, a drágább húsok és prémium borok választásával pedig a végösszeg még ennél is jelentősebb lehet.

A fényűző életmód azonban nem először kerül szóba Varga Rebekával kapcsolatban. Korábban arról is olvashattunk, hogy az influenszer által közvetített csillogó életmód sokak számára megkérdőjelezhetőnek tűnik, mivel legutóbb Rebeka egy elsőosztályú repülőútról posztolt, ahol a háttérben feltűnt Szerencsés Szabolcs a Superzz márka tulajdonosa. Így egyből ezekkel a kommentekkel találta szembe magát a sztáranyuka:
A háttérben az ott Szerencsés Szabolcs? Ő finanszírozza a külföldi utakat szponziban?
– írta az egyik Reddit kommentelő, amit a következő rögtön alá is támasztott:
Szerintem a Superzzel ment most valami utazásra, nem egy reklámot készítettek már nekik, amik nagyot mennek
Akadt azonban olyan is, aki szerint nem kell félteni Varga Rebekát, megengedheti ő ezt magának: „Bármennyire is hülyén hangzik, nem kell szerintem szponzi az utazásaikhoz, megkeresi az együttműködésekből!” Az ugyan nem derült ki, hogy ki finanszírozta az első osztályú utat, de egy biztos, a luxusutazások, a drága éttermek és a látványos posztok továbbra is a Bódi család védjegyei közé tartoznak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.