Bódi Bence a Bódi Tesók formáció révén lett országosan ismert. Bódi Hunor és Bódi Megyer mellett rendszeresen megjelenik a médiában, de az influenszer ritkán beszél ennyire nyíltan a magánéletéről. Most azonban kendőzetlen őszinteséggel idézte fel kapcsolatuk kezdetét, ami korántsem volt egy romantikus első pillantás.

Bódi Bence története Varga Rebekával messze nem egy klasszikus, azonnal lángra lobbanó szerelemként indult. A megismerkedésük az Instagramon kezdődött, ahogy ma már oly sok kapcsolat. Bence felfigyelt Rebekára, reagált a posztjaira, és a maga módján próbált közeledni.
„Küldtem neki a tüzes emojikat, akkoriban ez volt a divat. Már széttüzeltem, de nem nagyon reagált” – mesélte. Bár az érdeklődés egyoldalúnak tűnt, végül mégis sikerült megszervezniük egy találkozót. Az első randi azonban egyáltalán nem váltotta be a reményeket. Már az elején volt benne egy rossz megérzés, főleg amikor kiderült, hogy Rebekához Pécsre kell utaznia.
Amikor mondta, hogy Pécsen lakik, arra gondoltam, úristen, ennyit utazni egy d*gásért. Elmentünk sétálni a kutyájával, beszélgettünk, de nagyon flegma volt
– idézte fel. A randi után teljesen lezárta magában a történetet, és biztos volt benne, hogy nem lesz folytatás.
A sors azonban másképp alakította. Másfél év telt el úgy, hogy szinte semmi kapcsolat nem volt köztük, közben mindketten életük egyik legnehezebb időszakát élték. Ez a szünet később kulcsfontosságúnak bizonyult. „Hosszú idő telt el, és egyszer csak hajnal egykor belájkolta két félmeztelen képemet. Akkor éreztem, hogy akar” – mondta. Utólag derült ki számára, hogy mennyire szükségük volt erre az időre külön-külön.
Én akkor jöttem le a kábítószerről, Rebekának akkor ért véget egy toxikus kapcsolata, ráadásul pánikbetegséggel is küzdött
– vallotta be Bódi Bence. A második találkozás ezért már teljesen más alapokon zajlott. Nem voltak játszmák vagy szerepek. „Levettük az álarcot, és a randin a valódi énünket mutattuk meg. Akkor éreztem először igazán, hogy ő az igazi” – emlékezett vissza a Ki vagy te valójában podcastben.
A kapcsolat elején egy egészen abszurd félreértés is adódott, ami ma már inkább vicces emlék. Bence akkoriban extrém módon edzett, nagyon szálkás volt, amit ő kifejezetten jónak érzett. „Azt hittem, nagyon jól nézek ki, brutálisan szálkás voltam” – mondta.

Rebeka viszont teljesen másképp értelmezte ezt a látványt.
A mamájának azt mondta rólam, hogy annyira kedves ez a srác, de annyira lefogyott, hogy szerintem meg fog halni. Azt hitték, kezelésekre járok, és komoly baj van a háttérben
– mesélte nevetve Bence. Valójában szó sem volt betegségről, egyszerűen túltolta az edzést és a diétát. Ma már mindez csak egy fejezet a közös történetükből, amely jól mutatja, hogy a kapcsolatuk nem a tökéletes időzítésről szólt, hanem arról, hogy a megfelelő pillanatban, a megfelelő lelkiállapotban találtak újra egymásra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.