Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsStohl András és volt felesége, Vica 11 év után váltak el. Stohl András volt a TV2 Nagy Ő című műsorának főszereplője, amely arra volt hivatott, hogy a műsorvezetőnek új párt találjon. Az itt kialakult kapcsolat azonban zátonyra futott, miközben Stohl András volt felesége boldogabb, mint valaha.

Miközben Stohl András és Kiss Kriszta párkapcsolata zátonyra futott, addig Kócsi Vica megtalálta az igazit, és kiegyensúlyozott kapcsolatban él. Vica a Konyhafőnökben megismert Marcival él párkapcsolatban. Habár kislánya, Bella a legfontosabb Vica számára, mégsem gondolja, hogy csak az anyaságának kell dominálnia életében.
„Noha egyértelműen a kislányunk az életem középpontja, mégsem vagyok az az ősanya típus, akinek csak és kizárólag a gyereknevelésről szólnak a mindennapjai, úgy érzem, sok más is van, amitől még kerek lehet az életem.” - nyilatkozta a Storynak.
Vica és Marci kapcsolata már az elején látszott, hogy nem csak egy futó kaland lesz. Mindketten odavannak az utazásokért, és páron már túl is vannak együtt. Alig pár hónap alatt jártak már mediterrán és sarkvidéki tájakon is. Marci igazi világutazó hírében áll, aki az egyetemi tanulmányai után egy hátizsákkal bejárta Délkelet-Ázsia hét országát. Vica párja imádja az adrenalint is: vulkánokat mászik, motorozik, szörfözik, flyboardozik, ejtőernyőzik, wakeboardozik - írja a Story. Most Vica pedig végre megélheti milyen, ha olyan párja van, akivel aktív életet élhet, és nem csak akkor töltenek együtt időt, ha éjjel, vagy reggel hazaesik az előadásról, vagy a műsorokból a férje.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.