Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsAlig négy hónap telt el azóta, hogy Megyeri Csilla életet adott első gyermekének, a kis Alessiának, a műsorvezető pedig láthatóan sugárzik a boldogságtól. Az anyaság szemmel láthatóan nagyon jól áll neki, követői közül sokan pedig azt sem hinnék, hogy nemrég szült, hiszen Csilla remek formában van. A sztáranyuka azonban őszintén beszélt arról, hogy a terhesség alatt felszedett kilók közül még maradt rajta néhány, emiatt azonban egyáltalán nem aggódik.

Megyeri Csilla szülés után nem azzal foglalkozott, hogy mennyit mutat a mérleg, és ahogy fogalmazott, jelenleg sokkal fontosabb dolgok vannak az életében annál, mint hogy mindenáron visszanyerje a várandósság előtti alakját.
Maradt rajtam plusz 5 kiló. Tizenötöt szedtem fel az állapotosságom alatt, és nem ment le teljes egészében, de szerintem ez nem egy vészesen nagy súly, amit ne lehetne majd leadni. De azért most nem ez élvezi a prioritást, hogy rohanjak az edzőterembe
– kezdte a Borsnak Megyeri Csilla.

Csilla februárban lett édesanya, azóta pedig minden figyelme a kislányára összpontosul. Bár korábban is fontos része volt az életének a mozgás, most sokkal óvatosabban kell felépítenie a sporthoz való visszatérést.
„Nyilván az aktív mozgás része az életemnek, nem kell ahhoz élsportolónak lenni, hogy ez így legyen. Próbálok szépen, fokozatosan mozogni, de még csak egy-egy nagyobb séták vannak, aztán jó lenne egy kicsit majd kocogni, Nicóval elmenni futni. Viszont mivel anyatejjel táplálom a picit, figyelnem kell arra, hogy nem lehet izomlázam, nem kardiózhatok, nem savasodhat le a szervezetem. Úgyhogy még csak finoman próbálok a sportra és magára a mozgásra odafigyelni, és az egészséges táplálkozásra is, mert ugye ez a kettő kéz a kézben jár. De diétázni szintén nem tudok a szoptatás miatt, hogy ne apadjon el a tejem. Úgyhogy ez nagyon összetett dolog, ezért is van rajtam ez a plusz öt kilócska, de őszinte leszek, nem zavar” – folytatta Csilla, akinek most az a legfontosabb, hogy a kis Alessia egészségesen fejlődjön, ő pedig kiélvezhesse az anyaság minden pillanatát. Ebben pedig a párja, Megyeri Csilla kislánya apja, Nico is maximálisan támogatja, akit szintén nem zavar az, hogy öt kilóval többet mutat Csillának a mérleg, mint a várandósság előtt.
Azért látszik, meg nincs meg a tónus, tehát egy kicsit plötyike vagyok, de nem ez a legfontosabb, hogy én most bomba formában legyek, hiába van itt a nyár. Nem zavar, hogy itt-ott még egy kis plusszocska rajtam van
– tette hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.