Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsAggódnak az MMA-harcos követői, akik minden nap árgus szemekkel figyelik, mi történik a sztárapuka háza táján. És az elmúlt napokban bizony kapkodhatták a fejüket, hiszen először a gyermekvédelem jelent meg Boráros Gáboréknál, majd eltűntek a párjával közös fotók…

A mai napig aktív sportoló körül mindig történik valami, ami felkavarja az állóvizet. Mint ismert, Boráros Gábor exe, Jákli Mónika elhunyt egy autóbalesetben, 31 éves volt. A sztárpár szerelme viharos volt, a tragédia idején már régóta külön éltek, mindkettejüknek új párja volt. A ketrecharcos, amióta közös gyermekük elvesztette anyukáját, azonnal magához vette Zorát, akinek azóta is igyekszik stabil hátteret biztosítani, kedvesének bele kellett rázódnia az anyai szerepkörbe, ami eleinte úgy tűnt, sikerült is. Majd múlt héten megjelent a gyermekvédelem Boráros Gábor családi házánál.
„Nem tudom a gyerekfelügyelet mit várt, mire számítottak, valószínűleg semmit” – mondta akkor Instagram-sztori videójában az MMA-harcos.
Inkább a bejelentő élt valamilyen olyan tévhitben, hogy itt egy sakáltanya van, de őt is várom szeretettel, ő is kap egy kávét. A lényeg, hogy meglepően sokan írtatok miatta bátorító szavakat, vigasztalást, pozitívumokat és dicséretet, amiket nagyon szépen köszönök. Van még persze még hová fejlődni, az biztos, de magabiztosan kijelenthetem, hogy sokkal jobb apa vagyok, mint egy évvel ezelőtt, vagy fél évvel ezelőtt, és még jobb apa is lehetek! Az biztos, a gyámhatóság jövő héten megint jön, ezt beszéltük meg, mert szeretnének Zorával is találkozni. Megnyugtatok mindenkit, hogy Zora jól van, biztonságban van, a legnagyobb biztonságban itt van. Azt is hozzáteszem, ha már a látogatóknak is be kellett számoljak róla, hogy óvónők szerint és a többi gyerkőc anyukája szerint is, akik önmaguktól dicsértek meg, hogy amióta ez a felállás van Zora életében, amióta egy helyen van az otthona, azóta ő sokkal összeszedettebb, jó irányba halad a fejlődése és ez a továbbiakban sem fog változni!

Még épp csak lenyugodtak a kedélyek a sztárapuka körül, amikor a rajongóknak feltűnt, hogy eltűntek a közös fotók a sportoló és barátnője oldaláról is. Ez a mai világban azt jelenti, hogy szakítottak, vagy legalábbis mindenképpen gond van a Paradicsomban. A sztárpletykákkal foglalkozó Sztárok, sztorik Facebook-csoportban máris azt találgatják, hogy Dórának már sok lehetett a gyermekvédelem váratlan látogatása. Pedig már Boráros Gábor felesége halála után kislányuk, Zora éppen kötődni kezdett új barátnőjéhez. A sportoló egyelőre hivatalosan semmit nem kommunikált, ha lesz mit mondania, biztosan bejelentkezik Instagram-oldalán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.