Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsRengeteg rajongó várta Missh koncertjét a Campus Fesztiválon, amikor is néhány órával a kezdés előtt váratlan bejelentés érkezett. A rapper közölte, hogy nem tud fellépni, ezért a szervezőknek gyorsan át kellett írniuk a programot, Pixa pedig hosszabb szettel vette át a helyét. A lemondás rögtön heves reakciókat váltott ki a Redditen, egyesek szerint Missh valójában nem is beteg, csak inkább jó barátjával, L.L. Juniorral szórakozott.

A zenész magyarázata szerint a hangja teljesen elment, és bár az előző koncertjét még magas lázzal is végigcsinálta, a szervezete most feladta a harcot. A háttérben azonban jóval több áll egy egyszerű megfázásnál, a rapper évek óta küzd a Crohn-betegséggel, egy súlyos emésztőrendszeri gyulladással, ami miatt korábban már sürgősségire is került. Egy korábbi rohamakor maga Missh számolt be a helyzet komolyságáról: „A Crohn-betegségem bekeményített és olyan szinten legyengültem, hogy elájultam. Most kórházban kezelnek. Az állapotom még nem stabil, de bízom benne, hogy hamarosan összekapja magát a szervezetem.” Ez a kór bármikor képes kiszámíthatatlanul padlóra küldeni a testet, függetlenül attól, hogy éppen mekkora buli várna az előadóra.
A közönség egy részét viszont hidegen hagyták az egészségügyi indokok, mivel a lemondást megelőző napokban a rapper L.L. Junior társaságában tűnt fel több Instagram-sztoriban is: „Őszintén, azt sem értem, hogy minek hívják még... Napok óta Juniorral züllenek, erre van arca egy ilyen kiírással lemondani. Ez az ember soha nem fog felnőni” – fogalmazta meg dühét az egyik hozzászóló. A csalódott rajongók szerint a partizás előbbre való lehetett, mint a debreceni fellépés.
Bár a jegyet váltó rajongók csalódottsága emberileg teljesen érthető, nem tisztünk pálcát törni a zenész felett. A Crohn-betegséggel élők mindennapjai folyamatos láthatatlan harcot jelentenek, a feszített tempó és a stressz pedig képes a legkeményebb szervezetet is pillanatok alatt térdre kényszerítheti. Ahogy arra Missh bizonyára rájött, az egészség minden gázsinál fontosabb, a felépüléshez pedig idő kell.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.