Várkonyi András

null
Születési név
Várkonyi András
Művésznév/becenév
Nincs adat
Születési idő
1949. július. 26. (76 éves)
Születési hely
Székesfehérvár
Horoszkóp
Oroszlán
Magasság
186 cm
Eredeti hajszín
barna
Családi állapot
házas
Párja
Mária
Gyermekei
Andrea, Gyula
Háziállat
kutya: Pajti
Díjak, elismerések
Életrajz

Életrajza

Várkonyi András 1949. július 26-án látta meg a napvilágot, Székesfehérváron. Édesapja, Várkonyi Endre Aranytoll-díjas újságíró volt, édesanyja pedig lektorként tevékenykedett. 

Tanulmányai

Gimnáziumi éveit a budapesti Kossuth Zsuzsa Gimnázium tanulójaként töltötte. Ezekben az években már a Pinceszínház előadásaiban volt látható, az érettségit követően pedig a Vígszínházban kapott szerepeket.
A gimnázium befejeztével földi kísérőként munkát kapott a Ferihegyi repülőtéren, ezzel egyidőben állást kapott, mint rádiós bemondó, valamint felvételt nyert a Színművészeti Főiskolára is. Utóbbi mellett döntött, majd Pártos Géza osztályában tanult színészmesterséget, diplomát azonban nem szerzett. 
1978-ban az ELTE Bölcsészkarán végzett. 
Akkoriban - ahogyan azt később elárulta 5 nyelven beszélt: franciául, lengyelül, németül, oroszul, valamint angolul. Utóbbit 60 éves kora után kezdte tanulni.

Magánélete

1975-ben Várkonyi András megismerte későbbi feleségét, Máriát.
1976-ban egy hirtelen ötlettől vezérelve házasságot kötöttek. A színész később elmesélte, éppen egy anyakönyvi hivatal mellett sétáltak, amikor megkérdezte kedvesétől, nála van-e a személyi igazolványa, mert ha igen, elvenné feleségül. Két héttel később hivatalos keretek között összekötötték az életüket. 
Várkonyi András felesége két gyermeknek adott életet, Andreának és Gyulának, unokájuk Balázs
Várkonyi András és felesége szívesen utaznak ismeretlen tájakra. Jószívvel emlékeznek vissza a Balin eltöltött napokra, amerikai körutazáson is részt vettek, illetve évekkel ezelőtt gyermekeikkel együtt beutazták Európát sátorral és lakókocsival. 
2013-ban súlyos szívproblémával küzdött, ami miatt egy szívműtéten is átesett. 
2018. május 6-án, 38 évesen hosszas betegség után elhunyt Várkonyi András lánya, Andrea. A veszteség fájó emléke máig a szívükben lakozik. 
2024-ben Várkonyi András és felesége ötvenedik házassági évfordulójukat szűk családi körben ünnepelték.
Ugyancsak 2024-ben bombaként robbant a hír, hogy a Barátok közt két ikonikus szereplője, Fodor Zsóka és Várkonyi András közel 50 éves barátsága megszakadt. Ennek pontos okait az érintettek nem árulták el a nyilvánosságnak, a színész két elmaradt fellépésre hivatkozva szakította meg a színésznővel a kapcsolatot.
Várkonyi András sportos életmódot folytat. Fiatalon a színészválogatottal járta az országot, az utóbbi években szívesen úszik, nagy erdei sétákat tesz szeretett kutyusával, Pajtival és nem állnak tőle távol az extrém sportok sem, 2025 nyarán a jet-skit is kipróbálta.

Várkonyi András sztáradatlap
1998-ban indult a Barátok közt című televíziós sorozat, melyben a színész Kertész Vilmost, azaz Vili bácsit alakította 23 éven át
Fotó:  Mediaworks Archívum

Szakmai pályafutása

1969-től 2 éven át a Békés Megyei Jókai Színházban előadásaiban volt látható. 
1971-ben a kaposvári Csiky Gergely Színház tagjaként láthatta őt a közönség.
A nyári leállások idején a színész bárzongoristaként dolgozott a Balatonon. 
1974 és 1985 között a Vidám Színpad tagja volt. 
1984-tól 2 éven át dramaturgként alkotott. 
1986 óta szabadfoglalkozású művészként tevékenykedik.
1998-ban indult a Barátok közt című televíziós sorozat, melyben Kertész Vilmos, azaz Vili bácsi karakterének megformálójaként láthatták őt a nézők. 
2010-ben szerepet kapott A katedrális című német-kanadai dráma minisorozatban, amelyben a kapitányt alakította.
2011-ben megjelent zenei albuma, Borkóstoló címmel, a korongon hallható Borkóstoló dal-hoz videóklip is készült, melyben a színész főszereplőként látható.
2013-ban Vidám Színpad tagjaként folytatta színészi pályafutását.
2017-től a Talent Studio növendékeit oktatja. 
Szinkronszínészként közel kétezer szerep fűződik a nevéhez.
Két könyve is megjelent: Thália mostohafia, valamint a Szupermancs.

Film és sorozatszerepei

Linda
Kisváros
Mesélő cégtáblák - narrátor
Buhera mátrix
Barátok közt
Esti Kornél csodálatos utazása
Szomszédok
Nyolc évszak
Rejtekhely
Patika
Menni, vagy nem menni?
Ha egy jelző nem működik...

Szinkronszerepeiből

Arizonai ördögfióka - Peter Benedek
Valkűr - Kevin McNally
Haláli fegyver - Erik Estrada
Némó nyomában
Megperzselt szívek - Vincent - Jean Sorel
Murder One - Louis Hines - John Fleck
Esmeralda - Melesio - Ignacio López Tarso
Az elnök emberei - Leo Thomas McGarry - John Spencer
Firefly - Shepherd Derrial Book - Ron Glass
Fekete nyíl - Keller - Maurizio Donadoni
Fekete gyöngy - Zacarías Gómez - José María López
Capri - Az álmok szigete - Helmut - Dietrich Hollinderbäumer
Második esély - Gustavo Contreras - Fred Valle
A panamai szabó - Rafi Domingo - Mark Margolis
Időzített bomba - Pops karmester - Craig Richard Nelson
A csodabogár - John Ringold professzor - Jeffrey DeMunn
Taxi - Gibert felügyelő - Bernard Farcy
Tiszta románc - Lee Donowitz - Saul Rubinek
Titanic - Thomas Andrews - Victor Garber
Transformers: A bukottak bosszúja - Röptűz
És a zenekar játszik tovább... - Dr. Luc Montagnier - Patrick Bauchau
Eva Luna - Ricardo - Raúl Xiques
Dragon Ball GT - Dr. Gero
Castle - Roy Montgomery kapitány - Ruben Santiago-Hudson
Trésor des Templiers Le
Minden ember halandó
Ashenden
Rasputin
Je suis vivante et je vous aime
Cadfael
Bűn és bűnhődés
Élek és szeretlek benneteket
Robin des bois, la véritable histoire (Robin Hood, az igazi történet) - fogadós
Rejtélyek városkája - Stanford "Ford" Pines
Ki vagy, doki? (Az elkárhozottak utazása) - Hardaker kapitány - Geoffrey Palmer
Ki vagy, doki? (Karácsonyi ének) - Kazran és Elliot Sardick - Michael Gambon
Star Wars: A Rossz Osztag - Narrátor - Tom Kane
A Zeppelin - Altschul professzor - Marius Goring
Hupikék törpikék 2021 - Törpapa
Egy csodálatos asszony - Enver Sarikadi

Megjelent művei

Thália mostohafia
Szupermancs

Díjai

2012 - Pepita-díj - arany fokozat

 

 

Bors lexikon
EZEN A NAPON SZÜLETETT
NEKI IS EZ A HOROSZKÓPJA

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.